23.fejezet

A buli este hétre egész rendesen felpörgött. A zene basszusától dübörgött a ház - és az egész kerület -, a konyhában egyre gyorsabban fogyott az étel és ital, és az emberek időről időre többen lettek, ahogy kezdett eltűnni a nap a horizont alatt. Jasonék is rendben megérkeztek késő délután a taxival, habár Harry nem engedett túlságosan a közelükbe, ide-oda rángatott, hogy bemutasson az ismertebb embereknek, és előadjuk a fényképezőgépek előtt, hogy mennyire is egy hullámhosszon vagyunk. Mikor sikerült elszakadnom az énekesek köréből, nagy sóhajjal huppantam le a kanapéra Cat mellé.

   - Ne haragudj, hidd el, közel sem így terveztem az estét - néztem rá bocsánatkérően.

   - Semmi gond - mosolygott vissza - Jason elment innivalóért - mutatott a konyhával tökéletesen ellenkező irányba. Éppen ekkor ért vissza hozzánk haverom.

   - Te, Scar... Ebben a házban honnan van a kaja, ha a konyhát ilyen iszonyatosan eldugták? - kiabált a fülembe, miközben mögötte Ellie Goulding és Ed Sheeran haladt el nevetve. Cat szeme azonnal felragyogott, és még izgatottabb lett, mikor a látóterébe került Zayn menyasszonya, Perrie Edwards a Little Mix többi tagjával az oldalán.

   - Gyertek - húztam fel barátnőmet a kanapéról, és belekaroltam - utána körbeviszlek, hogy beszélgethess pár másik vendéggel - tettem hozzá olyan hangerővel, hogy Jason ne hallja meg. Ha a fülébe jutna, hogy Zayn közelébe viszem a csaját, porfelhőt hagyva maga után rohanna ki a házból, vállán Cattel. Egyem a féltékeny lelkét.

Nagyban iszogattuk a dobozos kólákat a konyhában, mikor négy srác lépett be harsány röhögés közepette a helyiségbe. Meglepetten néztünk össze barátaimmal, ahogy az ismeretleneket figyeltük... Legalább is, számomra ismeretleneket. Úgy tűnt, Jason és Cat tudja, kik csatlakoztak hozzánk. Nem igazán vettek észre minket, kikaptak egy-egy sört egy új rekeszből, és belemarkoltak a popcornba, továbbra is derűsen beszélgetve egymással. Nem nagyon értettem, mit mondanak... Túl sokat nevettek közbe, ráadásul ausztrál akcentusuk volt. Mikor az egyikük, aki rikítópink színű, mesterien formázott kusza hajjal hódított, észrevette megszeppent hármasfogatunkat, hasba vágta a mellette álló ajakpiercinges srácot, és felénk biccentett:

   - Halljátok, nem vagyunk egyedül, fogjátok már be... - majd visszafordult hozzánk - helló, Mike Clifford vagyok - nyújtotta felénk a kezét.

   - Scarlett... - kezdtem, de befejezték helyettem:

   - Martins. Tudjuk - vigyorgott rám a piercinges - Luke Hemmings - a másik két srác is bemutatkozott nekünk, és rövid beszélgetésünk alatt tisztázódott a számomra, hogy a négy srác a 5 Second of Summer nevű poprock együttes, és a One Direction előzenekara a legtöbb koncerten. Mutattak számokat, amiken nem rég kezdtek el dolgozni, és igazán megtetszett a stílusuk. Pár daluk címét igyekeztem a fejembe vésni, hogy mikor visszaérek az ideiglenes otthonnak szolgáló hotelszobámba, megkeressem őket a YouTube-on. Jason könnyedén megtalálta velük a közös hangot, így mikor azok hívták csocsó-bajnokságra, hülye lett volna nemet mondani.

   - Fél óra és jövök - csókolta meg Catet, de a göndör, barna hajú srác, Ashton közbeköhintett - legyen inkább negyven perc - helyesbített barátom, majd lelépett.

   - Pasik... - nevetett maga elé barátnőm.

   - Akkor én most felkarollak és körbeviszlek, rendben? - ragadtam meg Cat csuklóját, és bevezettem a sztárok körébe. Ő kedélyesen elbeszélgetett mindenkivel, míg én szorongtam a sok híres ember között, mivel vagy nem ismertem őket, vagy nem voltak éppen a szívem csücskei. Különösen az, amelyik hirtelen átkarolta hátulról a derekamat, és nyomott egy puszit a vállamra.

   - Szia, angyalom - búgott a fülembe Harry. Az undoromat csak fokozta az erős alkoholszag, amit árasztott magából, nem is beszélve az idióta vigyorról, ami szétterült a képén.

   - Engedj el - sziszegtem, ahogy próbáltam észrevétlenül lehámozni magamról derekamra fonódott karjait. Utáltam a közelségét, és azt, hogy kénytelen vagyok elviselni... már két és fél hónapja. Mikor ér véget ez a rémálom?!

Nagy nehezen kiszabadítottam magam a kezei közül, és odébb léptem előle, de a csuklómnál fogva maga után rántott, és kivezetett a társaságból. Próbáltam kiszabadulni, de túl erősen tartott, ráadásul eléggé gyanús lett volna, ha küzdök Harry érintése ellen. Így hát inkább megadtam magam neki, és hagytam, hogy felvezessen az emeletre.

Hiba volt. Súlyos hiba. Kikapott egy kulcsot a farzsebéből, és kis ügyetlenség után kinyitotta az ahhoz tartozó ajtót, majd halk, kicsi puffanás kíséretében betaszított a szobába.

   - Megértem, hogy te sem bírsz, és hidd el, a legkevésbé veszem zokon, de mi lenne, ha nem zárnál be egy szobába egy olyan buli alatt, ahol a barátaim is jelen vannak?

   - Ó, nem zárlak be, ne izgulj - felelte kemény hangon, bár azért összeakadt a nyelve beszéd közben - inkább megadom neked a hétperces mennyországot - vigyorodott el, és becsapta maga mögött az ajtót.

   - Harry... ne csinálj hülyeséget - léptem hátra, de nekiütköztem az ágy szélének. Bizonytalan léptekkel megindult felém, ugyanazzal az idióta vigyorral az arcán - túl sokat ittál. Ne tégy semmi meggondolatlant,... kérlek.

   - Most még ezért könyörögsz. De hidd el. Hamar meggondolod magad - nyújtotta felém a kezét. Majdnem elérte az arcom, de elpofoztam a tenyerét magam elől, és átfutottam az ágyon. A bakancsom nyoma ott gyűrődött a paplanon, de semmi nem érdekelt, egyszerűen ki akartam jutni abból a szobából - Scarlett, most mit izész'? Köt a szerződés, nem igaz? Mutasd meg, mennyire! - kapott megint utánam, de kicsavartam a csuklómat az ujjaim közül, és kiviharzottam a szobából - el fogom mondani! - kiáltotta utánam - elfogom mondani Catnek az igazat! - megtorpantam. Ezt csak nem meri megtenni, a Modest őt is elővenné... Bár holtrészeg, nincs a normál tudatánál - ha nem jössz most vissza hozzám, elmondom Catnek! - a földet pásztázva meredtem magam elé. Az agyam majd' felrobbant, annyit gondolkoztam, hogy mit csináljak. Ha visszamegyek, ki tudja, miket művel velem... Viszont tényleg képes lenne leleplezni Cat előtt. De megtalálhatnám én is barátnőmet, még Harry előtt, hogy tőlem tudja meg. Időt kellett nyernem valahogy. Gondolkodás közben egyik lábamról a másikra ácsorogtam, mikor ráléptem egy apró, kemény tárgyra. A szobakulcs. Fölkaptam a földről, és becsaptam Harry orra előtt az ajtót. Elfordítottam a zárat, és benne hagytam a kulcsot, hogy még véletlenül se tudjon kijutni a szobából.

   - Scarlett! Scarlett, azonnal engedj ki innen! - dörömbölt az ajtón, ami beleremegett a rámért ütésekbe. Eszem ágában sem volt kiengedni onnan. Így többet nyertem az időelőnynél. Először Cattel kellett beszélnem négyszemközt, és csak utána akartam foglalkozni Jasonnel. A lépcsőhöz iramodtam barátnőm keresésére, miközben Harry továbbra is verte az ajtót, hogy engedjem már ki onnan.

A lépcsőn pár fokkal feljebb megálltam, hogy nagyjából átlássam a vendégsereget. Jasont szinte azonnal kiszúrtam, de csak azért, mert éppen Michael rózsaszín hajkoronája mellett tűnt fel az ő arca is. A dübörgő zene elnyelte az emberek zsivaját, de láttam rajta, hogy nagyon jól érzi magát a srácokkal, így Cat után kezdtem kutatni. Éppen a One Direction többi tagjával és azok barátnőivel elegyedett szóba. Mikor összeakadt a tekintetünk, vadul integetni kezdett, és átvágtam a tömegen, hogy odajussak hozzá. A többiek futólag megszorongattak és rám mosolyogtak, de nem törődtem velük.
   - Cat, beszélni akarok veled - mondtam barátnőmnek, túlharsogva a zenét.
   - Oké-oké, máris, de előbb hívd ide Harryt, mindjárt éjfél, és megbeszéltük, hogy csinálunk egy tömegnyomi-selfiet a csókos képek után! - ugrált izgalmában.
   - Nem fogom megcsókolni éjfélkor - jelentettem ki, majd értetlen arcát látva folytattam - nem vagyunk együtt.
   - Szakítottatok? - kérdezett vissza döbbenten.
   - Soha nem is voltunk együtt.
   - Micsoda?! - tudtam, hogy a tömeg előtt nem rendezhetünk jelenetet, így megragadtam Catet, és a csuklójánál fogva behúztam magam után abba a lenti hálóba, ahol már veszekedtem egyszer Harryvel a nap folyamán. Hát, nem ez lett a kedvenc helyiségem a házban - hogy érted, hogy nem vagytok együtt? Akkor mit csináltok ketten?
   - Az egész a koncert után kezdődött... George és a banda menedzsere kitalálták, hogy boronáljanak minket össze Harryvel a nagyobb népszerűség és bevétel érdekében. Minden rólunk megjelent cikk és/vagy kép után a kiadó is kap valamennyi részesedést a Modesttől. És kellett nekik az a pénz, mivel a Fascination a csőd szélén áll.
   - Miért nem mondtad el? - kérdezte halkan.
   - Kötött a szerződés, George belefoglalta, hogy elővigyázatosságból senkinek nem szólhatok.
   - És úgy érezted, én kiadnám a titkod? - tette karba a kezét. Éreztem, hogy megkeményedik a hangja.
   - Tudod, milyen ez, mint a futótűz... - sóhajtottam.
   - Úristen... szóval azt akarod mondani, hogy azért hazudsz nekem hónapok óta, mert nem bízol bennem?! Mert Directioner vagyok?!?!
   - Nem! Nem! - vágtam rá, szinte kiabálva a kétségbeesés miatt.
   - Ó, nem?! Akkor magyarázd meg! Magyarázd meg, mert felidézni sem tudom az utolsó olyan találkánkat, amikor még nem hazudtál az arcomba!  - köpte a szavakat. Láttam, hogy könny csillan a szemében, ami engem is sírásra késztetett.
   - Nem akartam! Minden egyes pillanatot gyűlöltem, mikor nem voltam veled őszinte!
   - Mégis ezt az utat választottad! Mi történt veled?! Inkább össze-vissza hazudsz mindenkinek körülötted... nekem, Jasnek... apukádnak, hogy megtarts egy népszerűségi szintet?! Mióta érdekel téged a hírnév, Scarlett?? Hol van az a lány a gimiből, akit a legkevésbé érdekelte, hogy hány ember ismeri?? Aki megvetően nézett a suliban lévő nagy csoportosulásokra, mert rühelli a felszínes kapcsolatokat?! - vágott vissza, majd erősen megdörzsölte az arcát - jó, én... én nem tudok tovább itt maradni. Megkeresem Jasont és hazamegyünk - lépett el mellettem, de mikor kinyitotta az ajtót, elkaptam a kezét.
   - Ne, Cat... kérlek... nem... nem akarlak elveszíteni - könyörögtem a könnyeimmel küszködve.
   - Jaj, Scar, hát nem érted? Már hetekkel ezelőtt elvesztettél... - és bevágva maga mögött az ajtót, egyedül hagyott a szobában. A fal melletti komódra támaszkodva a kezembe temettem az arcom, és míg én hagytam, hogy a könnyeim lemossák az arcomról a szemfestékem, a vendégsereg boldogan számolta vissza közösen az óév utolsó másodperceit.