24.fejezet

Nem tudom, mennyi időbe telhetett, mire sikerült megnyugodnom és valamennyire letörölni a fekete festéket a szemem elől, de Catet és Jasont még elértem a ház előkertjében. A környéken egyetlen utcai lámpa sem világított, hogy a szomszédok jóvoltából biztosított tűzijátékok ne veszítsenek fényükből. Harry gondoskodott az abszolút buliélményről. Pulóver híján dideregve összehúztam magamat, és meztelen karomat dörzsölgetve igyekeztem barátaim után.

   - Cat! Cat, kérlek, állj meg és hallgass végig! - próbáltam túlkiabálni a ház nyitott ablakain kiáramló dübörgő zenét, de a lány, úgy tűnt, nem hallott meg így sem. Viszont Jason a hangom irányába fordult, és visszasietett hozzám. Szuper, szóval hallott, csak nem vesz rólam tudomást...
   - Scar, te is jössz? Mi történt? - kérdezte, ahogy meglátta kétségbeesett arckifejezésemet, és a vállamra terítette a bőrdzsekijét. Elég volt a szemébe néznem, éreztem, hogy kettészakad a szívem. De tőlem tudja meg az igazat, mint bárki mástól. Nem igyekeztem tartani magam, és elfúló hangon kiabálni kezdtem:
   - HAZUDTAM! Mindenről hazudtam, ami körülöttem történik! - Jason értetlenül nézte a kirohanásom.
   - Mi van? - rázta meg a fejét. Két kezemmel takartam el a számat, úgy préselődtek ki halk szavaim az ujjaim között:
   - Harryről. Nem vagyunk együtt, soha nem is voltunk.
   - De hát... - elnézett mellettem. Némaságát kihasználtam az alkalomra, hogy csendben elmondjam neki mindazt, amiről Catnek egyszer már kitálaltam. Vonásait figyelve még a fejünk felett robbanó petárdák gyér fényében is tisztán láttam, ahogy arcizmai megkeményednek - nem. Nem, hülyeségeket beszélsz. Biztos részeg is vagy.
   - Jason, miket beszélsz? Sosem iszom - most rajtam volt a sor, hogy összezavarodjak.
   - De ma éjjel igen. Biztosan - szavai egyre hevesebben csengtek, és ahogy újra egymásba fonódott a tekintetünk, csak az elkeseredettséget láttam a szemében - csak ez lehet az egyetlen észszerű magyarázat! Túl sokat ittál! Részeg vagy!
   - Jason ne hajtogasd már ezt, miért nem akarsz józannak hinni? - robbant ki belőlem a kérdés.
   - Mert a józan Scarlett sosem hazudna nekünk! - kiabált rám vissza, Cat felé mutatva, aki dideregve figyelt minket pár lépésnyi távolságból. Arca kivörösödött a hidegtől, könnyei továbbra is patakzottak a szeméből, hogy aztán vastag sálja elnyelje őket - a mi Scarunk nem hajtott volna fejet egy kiadónak! Nem titkolta volna el ezt az egész szarságot! - meghökkentett Jason kirohanása. Amióta csak ismertem, még egyszer sem hallottam káromkodni. Hirtelen szófordulata belém fojtotta a könnyeket - nem, a régi Scar teljesen máshogy cselekedett volna! A régi éned még ott, helyben sms-t küldött volna az irodából, hogy mibe keveredett!
   - Még most is a régi vagyok! - mondókájának az a része, hogy megváltoztam, kiverte a biztosítékot - egyáltalán nem változtam meg! Ugyanaz vagyok, mint mikor megismertél! - erre idegesen felnevetett.
   - Hazudsz nekem, a legjobb barátnődnek, és még az apádnak is?! Az apádnak, aki amióta, hogy az anyád elhagyott titeket, a javadat akarja? Aki bátorított, hogy menj el a kiadóhoz, Scarlett, van fogalmad róla, hogy mit művelsz?! Titkolózol az egész világ előtt, tévhitbe csalsz milliónyi olyan tinédzser lányt, mint Cat! Mindenkit, aki egy parányit is szeret, eltaszítasz magadtól azzal, hogy még magadhoz sem vagy őszinte!
   - Miért, szerinted mégis mit kéne tennem?! - dobtam le magamról a kabátját, és visszanyomtam a kezébe. A hirtelen elkapott düh rendesen felmelegített.
   - Mostmár hiába akarsz bármit is jóvátenni - szólt újra normál hangerővel - a múltban cseszted el az egészet. Anyád miatt te pontosan tudod, hogy ha nem törődnek az emberrel, később hiába hajtanak utána.
   - Jason... - fogtam könyörgőre, ahogy hátat fordított nekem. Megállt, de csak a fejével nézett hátra a válla fölött.
   - Azt hittem, neked egyáltalán nem számít a hírnév. De úgy tűnik, tévedtem a megérdemelt sikereddel kapcsolatban - hideg szavai jobban fájtak, mintha valaki izomból vitt volna be egy térdest a tüdőmbe. Lesütöttem a szemem.
   - Apu itt van a sarkon - hallottam meg Cat hangját közelebbről, mint ahogy számítottam rá. Ráemeltem a tekintetem.
   - Cat...
   - Ne, ne kezdd megint - szakított félbe - azt hittem, velünk fair leszel - némán néztem utánuk, ahogy sietős léptekkel elnyelte őket a sötétség az utca végén. Idegesen a hajamba túrtam, és nyeltem a könnyeimet. Kedvem szerint sikítva ordítottam volna addig, míg ki nem szakad a dobhártyám, hogy kitörjön a mellkasomból a tompa fájdalom, de mindig is túlértékeltnek gondoltam az érzelmek látványos kinyilvánítását. Inkább berohantam a házba, átvágtam a tömegen, magamhoz vettem a kabátom és a táskámat, majd pillanatokon belül újra a szabad ég alatt voltam. Épphogy kiértem volna a járdára, mikor valaki elkaptam a karomat.
   - Scarlett... - ösztönből hátralendítettem a könyökömet, amivel sikerült gyomorszájon vágnom az illetőt - óóó, az istenit, de kemény csaj vagy! - nyögött fel fájdalmában. Megfordultam az ismerős hangra. Liam állt előttem kissé görnyedt háttal, jobb kezével hasát masszírozva.
   - Mit keresel itt, kint? - sóhajtottam.
   - Én ugyanezt kérdezhetném - egyenesedett ki, a táskámra bökve. Beharaptam az alsó ajkam - Harryt keresem már vagy egy órája, de senki sem látta. Gondoltam, te tudod, merre lehet, de úgy tűnik, téged sem szórakoztatott az utóbbi időben... minden oké?
   - Persze. Hogyne! Minden... csodás! Egyszerűen... remek - tártam szét a karomat, ahogy hátrahajtottam a fejem.
   - Úgy látom, felborította az életedet ez az érdekkapcsolat - visszakaptam rá a tekintetem.
   - Te tudod? - suttogtam.
   - Az egész banda tudja, sőt, még a barátnőink is. Csak, gondoltuk, neked könnyebb, ha nem kell kiesned a szerepedből, ezért nem mondtuk el - mosolyodott el szomorúan - sajnálom.
   - Te pontosan mit is?
   - Mindent. Amibe belekeveredtél, és, hogy ennek én is a része vagyok. A bonyodalmakat, amiket neked okoztunk. És ami ma este történt veled, bármi is legyen az. Mert biztosra veszem, hogy nem az elmaradt éjféli csókod miatt vagy ilyen feldúlt.
   - Ahhoz képest, hogy részeg vagy, eléggé jelen vagy - jegyeztem meg, és kabátzsebembe dugtam félig lefagyott kezeimet.
   - Miből gondolod, hogy ittam? - vigyorodott el Liam. Szánakozva sütöttem le a szemem - nem, semmi gond! Csak nem iszom. Sophia nem bírja, ha alkoholízű szájjal próbálom megcsókolni. Azt mondja, ha akar egy rövidet, megveszi magának - ezen akaratlanul is felnevettem - de pontosan, merre is indultál?
   - Én csak... haza akarok menni. Haza, Manchesterbe. De még itt kell maradnom a jövő heti díjátadóra, és az olvasókkal való találkozásokra. Szóval a célom egyelőre a szálloda.
   - Elvigyelek? - kétkedően figyeltem az arcát - nyugi, nem foglak elrabolni és eladni a szerveidet! - emelte védelmezően maga elé a kezét - pláne azok után, hogy megtapasztalhattam az erődet - szavai újra mosolyra késztettek - gyere, esküszöm, egy kortyot sem ittam. A fiúknak sem fog feltűnni, hogy eljöttem egy órára. Elfurikázlak, aztán visszajövök, és ha Harry addigra előkerülne, szólok neki, hogy merre vagy. Hiszed vagy sem, a kapcsolatotok ellenére ő igazán kedvel téged. És amennyire én tudom, nem a "meg-akarom-fektetni" módon.
   - Tudod, hogy nem fog róla megváltozni a véleményem - tettem felé egy lépést.
   - Tudom. Csak gondoltam, jobb, ha tisztában vagy, ő hányadán áll veled. Hogy ha netalántán ő eléd állna ezzel, próbálj meg kíméletesebb lenni vele. És továbbra is áll a fuvar-ajánlatom - emelte ki a farmerja zsebéből a slusszkulcsot.
Megadóan mellé léptem, és hagytam, hogy kinyissa előttem a kocsija ajtaját, és elvigyen a szállodáig. Az út alatt egyikünk sem szólalt meg, és Liam még a rádiót is kikapcsolta, mikor az automatikusan megszólalt, ahogy gyújtást adott az autóra. Érezte, és megértette, hogy csendre van szükségem.
Bár Liam kocsijának minden ablaka sötétített, a biztonság kedvéért lehajtott a szálloda parkolóházába, és ott tett ki az egyik lépcsőfeljárónál. Nem állította le a motort, de nem is szerettem volna feltartani. Ha már az én estém ennyire pocsék, legalább ő élvezze a szilvesztert. De mielőtt betettem volna magam mögött az anyósülés ajtaját, még egyszer felé fordultam:
   - Köszönök mindent, Liam. Tényleg.
   - Nagyon szívesen - biccentett egy félszeg mosollyal az arcán. Köszönésképp én is bólintottam, és már egyenesedtem volna ki, mikor még utánam szólt - Scarlett!
   - Igen?
   - Idővel elmúlik.
   - Mármint mi? - ráztam meg a fejem.
   - Ami miatt hazajöttél. Nem tudom, mi a baj, de ez a két szó minden helyzetben megállja a helyét. Semmi sem tart örökké.
   - Hát... az én helyzetem eléggé kilátástalan, de... köszönöm a bátorítást.
   - Boldogabb új évet - húzta a ma este már megismert szomorú mosolyra a száját.
   - Boldog új évet - viszonoztam a jókívánságot, és becsuktam a kocsiajtót. Liam rögtön továbbhajtott, én pedig felsiettem a lépcsőházban az első liftig, ami aztán felvitt a lakosztályom szintjére, ahol a franciaágyba ruhástul-mindenestül dőltem be. Az egész évet át akartam aludni.