11.fejezet

   - Na? Na? Na? Milyen volt? Milyen volt? Milyen volt? - ugrált be az előszobába Cat, mikor beengedtem a házba. Miután véget ért a randi, küldtem neki egy sms-t, mire válaszában kijelentette, hogy szombaton átjön hozzám. Aha, csak azt felejtette el megemlíteni, hogy már reggel kilenckor nyomta a kapucsengőt, mint a siket.
   - Jól van maradj már egyhelyben, nem vagy te kenguru... - nyöszörögtem totál álmosan.
   - Aludtál még? - mosolygott rám barátnőm, ahogy végigmérte a nickelbackes pólóból és piros-fekete kockás gatyából álló pizsamámon
   - Hát... aha - tártam szét a karomat - mindegy. Kérsz enni?
   - Úúú, ja - tette a hasára a kezét. Kimentünk a konyhába, és amíg Cat kiásta a hűtőből a nutellát és a juharszirupot, én felbontottam a csomagolt gofrit és feltettem a kávét főni. Miután kész lett a napomat elindító koffeinbombám, lepakoltunk a magasabb pultra, és felszenvedtük magunkat a bárszékekre - szóval? Milyen volt? - vigyorgott rám Cat.
   - Inkább tömd meg magad - feleltem.
   - Úúú, zavarban vagy! - kezdett el pattogni a széken.
   - Te figyelj, ha lezúgsz onnan, fel fogod ébreszteni aput, szóval inkább maradj a kis popódon, rendben? - intettem felé a villámmal.
   - Tudom, hogy nem volt annyira rossz - kacsintott rám - láttam a képeket a Facebook-csoportokban.
   - Hogy mi? - kérdeztem tágra nyitott szemmel. Na, most tényleg elkezdtem izgulni a randi miatt - milyen képek?
   - Hát, fogjátok egymás kezét, ültök a Nando's-ban, összefonott karral kilépsz az étteremből, mire átkarolja a vállad... - sorolta ábrándos fejjel - ilyenek. Tök cukik vagytok! És nem izgulsz, hogy lebuktatok?
   - Nem igazán érdekel - vontam meg a vállam - először is; ez csak egy randi volt. Még nem tudom, mi lesz ebből az egészből, és szerintem Harry sem tudja. Majd kialakul. A képek meg amúgy is elkerülhetetlenek, ez Manchester, mindenhol ott vannak a szemfüles rajongók - legyintettem.
   - Én azért bevallom, kicsit féltelek... tudod, vannak rosszakarók, akik a fiúknak az összes barátnőjét elítélik, tök mindegy, hogy ki az.
   - Cat... - tettem barátnőm kezére az enyémet - most komolyan? Féltesz? Engem? Ne már! - ráztam meg a fejem, mire felnevetett - tudod, milyen vagyok. Ha támadni akarnak, egészségükre.
   - Olyan jó neked, hogy ilyen erős vagy. Én Zayn mellett ezt nem tudnám végigcsinálni, szerintem...
   - Hát, van gyakorlatom az ilyen helyzetek kezelésében - céloztam drága osztálytársaink felém áradó határtalan szeretetére.
Reggeli után egy-egy bögre tejeskávéval a kezünkben áttelepedtünk a tévé elé, hogy keressünk valami reggeli műsort. Cat egész gyorsan talált is, amíg én elvoltam a konyhában, hogy öntsek még magamnak folyékony koffeint.
   - Scar, Scar, Scar, gyere, gyere, gyere! - kezdett el csapkodni a kanapé karfáján. Visszarohantam a nappaliba.
   - Mi van, mi van? - kortyoltam bele a kávémba. Cat egy reggeli pletykaműsort talált, amiben Harry bandájáról volt egy kép a műsorvezető mellett.
   - És a következő hír: Új barátnő a One Directionben? - na, ez volt az a pillanat, amikor le kellett ülnöm a fotel karfájára - és nem, most nem Liam Payne legújabb szíve választottjáról, Sophia Smithről beszélünk. Harry Styles és a feltörekvő író, Scarlett Martins tegnap eltöltöttek együtt egy romantikus estét. Először a Cornerhouse közelében látták kézen fogva andalogni a párocskát, és később együtt távoztak egy gyorsétteremből. Egy rajongótól tudjuk, hogy a pár a vacsora előtt moziban volt, és kétszemélyes székben nézték a filmet, ami alatt az énekes át is karolta a lány vállát. Szemmel láthatólag remekül érezték magukat, a randi végén Harry hazakísérte a legújabb barátnőjelöltet, és állítólag egy jóéjt-csók is elcsattant. Lehet, hogy már csak a banda ír szőkesége, Niall Horan szingli? One Direction-rajongók, lehet aggódni; már csak egy fiú szíve nem foglalt!  A reklám után...
   - Komolyan megcsókolt? - némította le Cat a tévét.
   - Aha, volt valami olyan is... - mondtam halkan, mire barátnőm hangosan visítva a nyakamba ugrott. Még jó, hogy a hír közben elfogyott a kávém, és letettem a bögrémet a kisasztalra.
   - Komooooooooooooooly? És meddig tartott? És milyen volt? Jó volt? - bombázott a kérdéseivel.
   - Azért néha vehetsz levegőt - hámoztam le magamról a karjait - és megfojtanod sem muszáj.
   - Upsz... bocs - vigyorgott rám - de juuuuuuuuuuuuuuuj! Olyan cukik vagytok! Amúgy nagyon illetek egymáshoz.
   - Jaj, ne már... - forgattam a szemem.
   - Jó, de...
   - Nem - szakítottam félbe - még nem tudom, mi lesz ebből. Majd kialakul - nyugtattam le. Bár pontosan tudtam, hogy lesz ebből valami, csak... Catnek, ugye tilos szólnom. Barátnőmmel átbeszéltük a tegnap estét Harryvel, hogy ne érezze, hogy lemaradt valamiről - tehát ő csillogó szemekkel hallgatott, míg én elhadartam a történteket -, majd megnéztük a reggeli gyerekműsort. Minden volt; Garfield, Totally Spies, Witch, Looney Tunes, Tom és Jerry és még sok más régi olyan mese, amit Cattel imádtunk kicsi korunkban. Mikor apu kivánszorgott köntösben a szobájából, éppen Tapsi Hapsi történetét követtük figyelemmel.
   - Jó reggelt, lányok - köszöntött minket apu mosolyogva, mikor meglátta, hogy mi megy a tévében.
   - Jó reggelt! - feleltük mi is szinkronban - főztünk le kávét, beraktam a mikróba - tettem hozzá, majd visszafordultunk a tévé felé. Végignéztük a mesét, majd egy reggeli politikai műsor indult, amit apa lehalkított.
   - És, Cat? Mikor érkeztél? - kérdezte barátnőmtől.
   - Kilenckor - feleltem a lány helyett méltatlankodva, mire apa felnevetett.
   - Izgultam, hogy milyen volt a randija - vigyorodott el.
   - Tényleg, hogy sikerült? - kérdezte apa mosolyogva. Tudta, hogy merre voltam tegnap, de sokáig dolgozott, és jóval utánam ért haza.
   - Jól, minden rendben volt - bólintottam.
   - Bántott? Erőszakoskodott? - kérdezte. Megráztam a fejem - jól van. Ha bármi gond van vele, csak szólj.
   - Mindenképpen - nyomtam egy puszit az arcára - Cattel elmennénk délután valamerre, nem gond?
   - Nem, dehogy. Menjetek csak - legyintett, mikor barátnőmmel felálltunk az ülőhelyünkről, és elindultunk a lépcső felé - de hat előtt érjetek haza, rendben? Elmehetnénk közösen vacsorázni.
   - Megcsörgessem anyut? - kérdezte Cat.
   - Persze - bólintott apa, majd visszafordult a tévé felé.
   - Én még mindig azt mondom, mint tíz éve; össze kéne hozni a szülőket - mondta barátnőm, mikor becsuktuk magunk után a szobám ajtaját. Cat szülei is elváltak, akárcsak az enyémek, bár az ő történetük valamennyivel lightosabb. Miután egy szem lányuk megszületett, boldogan éltek pár évig, de idővel rájöttek, hogy nem egymásnak valók, így közös megegyezéssel döntöttek a válás mellett. Cat apuja azt akarta, hogy barátnőm az anyjával éljen, mondván, így könnyebb lesz a nővé válása, ő pedig elköltözött Londonba, ahol egy sikeres, még kezdeti stádiumban lévő bár- és étteremláncot vezet. Minden hónapban küldi a gyerektartásra vonatkozó pénzt, sőt, még többet is. A nyári szüneteket pedig Cat nála tölti, és minden július második hetében csatlakozik hozzájuk a lány anyukája is, és közösen elmennek valahova nyaralni. Mikor általános iskolás korunkban elválaszthatatlan barátnők lettünk Cattel, mindig arról álmodoztunk, hogy majd összehozzuk a szüleinket. Az alapterv egy régi Lindsay Lohan-film, az Apád, anyád idejöjjön-féle "cseréljünk-életet-a-táborban" elképzelés volt, de veszett ügynek számított, mivel a szüleink egymás mellett állva vártak minket a pályaudvaron. De egész jól kijöttek egymással, így barátnőmmel megpróbáltunk minél több időt tölteni valamelyikünk vendégségében, ahol, ugye jelen kell lennie a szülőknek is, hogy ne csináljunk hülyeséget, de a számításainkba hiba csúszott, és a szülők szerelmesek helyett legjobb barátok lettek.
   - Szerintem már eléggé barátzónásítva vannak egymás számára, szóval... - feleltem.
   - Durva lenne, ha összejönnének - röhögött barátnőm, amíg én kikaptam a ruháimat a szekrényből, és gyorsan felöltöztem a fürdőben. Ahogy beléptem a szobámba, megcsörrent a telefonom - George az - vette fel a telefont az asztalról Cat, és átnyújtotta nekem.
   - Igen? - szóltam bele.
   - Scarlett, imádlak! - kontrázott menedzserem - láttam, mit csináltál tegnap este, szinte pillanatról pillanatra! Még a csapból is ti folytok, a Twitter tele van veletek, a tévében többször is lementetek, a rádiókban ez a fő téma, az újságok meg címlapokat áldoznak rátok! Felfogtad? Címlapsztorit csináltatok!
   - Őőő... oké - reagáltam le - tudod, George, pont itt van nálam Cat, szóval...
   - Értelek, még csak annyit mondok, hogy csak ma reggel nyolcszáz fontot hoztál a kiadó konyhájára, szóval csak így tovább! - mondta büszkén, majd letette.
   - Miért hívott? - kérdezte Cat, ahogy beült a gépem elé, és benyomta a Hitset. Kapásból tudtam, hogy mivel tudom lerendezni a dolgot.
   - Csak a pletykák miatt - legyintettem.

A vacsorát este hétre beszéltük meg, így fél hatkor Cat hazament készülődni, mivel a szüleink egy elegáns étterembe beszéltek meg időpontot. Én előástam a szekrényemből azt a türkizzöld felsőt a fekete szoknyával, amit Cat a Harryvel való randira állított össze. Felhúztam hozzá egy vastag fekete harisnyát, és már csak a bakancsom hiányzott. Összedobtam egy kisebb táskába a fontosabb holmikat, és leszaladtam a nappaliba, hogy felrántsam a lábbelimet. Apu sötét farmernadrágban és fehér ingben állt a kanapé mellett, és az időjárást nézte. Mikor leértem a lépcsőn, felém fordult:
   - Nagyon csinos vagy - mosolygott rám - na, induljunk. Összeszedjük Catéket - kabátot és cipőt vettünk, és kiálltunk az épület privát parkolójából. A Davis-ház előtt megálltunk az autóval, és becsöngettünk. Cat mamája nyitott ajtót:
   - Charles, Scarlett! - üdvözölt minket - jó látni titeket! Gyertek be - állt félre az ajtóban.
   - Mindig öröm látni, Christine - nyomott két puszit Ms Davis arcára apu, majd átadta a csokrot, amit útközben vettünk az egyik virágüzletben.
   - Ó, hát ez gyönyörű! Köszönöm szépen - mosolyodott el Cat anyuja - Scarlett! - fordult felém - nézd már meg, mit csinál a lányom, amióta itthon megvacsorázott, csak azt hallom, hogy állandóan zörög, de nem tudom, hogy halad a készülődéssel.
   - Persze - nevettem el magam, és felszaladtam barátnőm szobájába. Ahogy benyitottam, tüdőn csapott a zene, ami az iPod hangszórójából üvöltött - jézus, hogyhogy nem süketülsz meg? - próbáltam túlkiabálni a zenét, ahogy átvágtam a szobáján, és lehalkítottam a hangszórókat.
   - Sziaaaa, Scar! - ölelt meg barátnőm - már itt is vagytok?
   - Igen, anyud küldött fel, hogy hogy állsz - mutattam az ajtó felé.
   - Nem tudom, hol az övem - tette a kezét a derekára. Egy sötétlila ruha volt rajta, amihez egy fekete blézert választott, fehér béléssel. Csinos volt.
   - Milyen öved?
   - Ilyen... fekete-fehér kockás - magyarázta, erősen gesztikulálva. Körbenéztem a szobájában, és megakadt a szemem egy, az általa körülírottaknak megfelelő ruhadarabon a párnáján.
   - Mint az, ott? - böktem az öv felé. Barátnőm követte a kezem vonalát.
   - Igen-igen... - legyintett, és továbbkereste az asztalán - várjál... megvan! - rohant az ágyához. Legalább kapcsolt...
Nagy nehezen, de végül Cat is elkészült tíz perc alatt, így kocsiba szállhattunk, és apu elvezetett az étteremig. Bírom, hogy ilyen jól kijönnek egymással a szülők is, mert így tudunk négyes programokat is szervezni. Nagyon szeretem Christinet, amióta csak megtudta, hogy anya elhagyott minket, szinte a lányaként kezel, ami aput cseppet sem zavarja, mert így nem neki kellett foglalkoznia a kényesebb témákkal. Nem csoda, hogy Cattel régebben össze akartuk hozni őket. Mikor kicsik voltunk, és elmentünk valahova négyesben, mindig azt játszottuk, hogy ikrek vagyunk, és érdekes módon, nagyon sokan azt is hitték, hogy tényleg.
Az étterembe lépve a pincér elvezetett minket az asztalunkhoz, megrendeltük az italokat - Catnek víz, nekem kóla, a szülők csípőből tudják -, majd elkezdődhetett a válogatás. Barátnőmmel végül rendeltünk egy páros tálat, mivel ahhoz volt a leginkább étvágyunk, a szülők pedig ugyanaz a fogás mellett döntöttek. Az egész vacsora remek hangulatban telt, Christine részletesen kikérdezett a tegnapi randiról, szóba került a suli és, természetesen a könyvem is, hogy hogy halad. Mikor már barátnőmék utcájában jártunk, apu Cat mamája felé fordult:
   - Christine, idén hogy legyen a karácsony? Ugye, alig van hátra másfél hónap... - igen, azt elfelejtettem említeni, hogy mivel ilyen jó kapcsolatot ápol a két család, a karácsonyokat együtt szoktuk megünnepelni - nálatok vagy nálam?
   - Tavaly nálatok lebzseltünk, szóval idén én vagyok a soros - mosolyodott el Ms Davis - gyertek át huszonnegyedikén, és együtt feldíszítjük a karácsonyfát is!
   - Remek ötlet! Akkor, ha előbb nem is, huszonnegyedikén találkozunk - ölelte meg búcsúzóul apa a nőt az ajtóban.
   - Mindenképpen. Scarlett, ha van kedved, nyugodtan ugorj át te is bármelyik délután - szorongatott meg engem is Christine, majd gyorsan elbúcsúztam Cattől. A vezetékes telefon csörgésére értünk haza.
   - Martins lakás - vettem fel.
   - Scarlett, George vagyok! Remélem, nem hívlak későn. Csak azért kereslek, hogy a könyved első kiadásának fele már elkelt, és ilyenkor már elkezdünk dolgozni, hogy a másodikon milyen frissítéseket végezzünk. Jövő héten ráérsz? Mert pénteken megmutatnánk az új borítóterveket, de a szerződésed alapján rá kell, hogy bólints.
   - Rendben, pénteken ráérek - egyeztem bele.
   - Szuper. Érkezz a pasiddal, kell a reklám. Jó éjt!
   - Jó éjt, majd találkozunk - és letettük.