12.fejezet

Cat hétfőre lebetegedett, azt mondta, lehet, az étteremben ehetett meg valamit, ami gallyra vágta a gyomrát, és rögtön be is lázasodott, így a hetet Jas-zel kettesben szenvedtük végig. Minden nap felváltva vittük Catnek a házit, de péntek délután elváltak útjaink.
   - Hányra is mész? - kérdezte haverom a suli előtt.
   - Hatra beszéltem meg George-dzsal - feleltem, mire Jason az órájára nézett:
   - Fél három van. Biztos nem jössz át Cathez?
   - Nem, még tanulni akarok, jövő héten fizikadoga, és Cat nem tud segíteni, szóval magamtól kell megérteni, amihez nekem idő kell. Plusz Harry értem jön, szóval...
   - De tényleg, akkor most mi van köztetek? Komoly a dolog? - dobot egyet a táskáján.
   - Ezt egy randi után nem lehet eldönteni. Majd alakul valahogy.
   - Fél ötre átmegyek hozzád - közölte. Felvontam a szemöldököm, ahogy megálltunk a buszmegállóban.
   - Miért is?
   - Megnézem magamnak ezt a Styles-gyereket. Na, szia! - intett, ahogy felszállt a buszra. Megkövülten állva néztem a jármű után. Jason... ennyire féltene?


Igen, Jason ennyire féltene. Ugyanis fél ötkor tényleg megjelent az ajtóban.
   - Hogy jöttél be kapucsengő nélkül? - kérdeztem, ahogy beengedtem a lakásba.
   - Amikor én jöttem be, egy házaspár pont hagyta el az épületet. Még idejében elkaptam az ajtót - magyarázta.
   - Aha... hát figyelj, én lassan elkezdek készülődni... - mutattam a lépcső felé - kérsz addig enni valamit?
   - Nem t'om... van valami kicsi nasitok?
   - Nézz szét a hűtőben - miután Jason feltankolt három pudingból, bevonultunk a szobámba, és ügyelve arra, hogy mostmár szerepet kell játszanom, gondosan kiválasztottam, hogy mit vegyek fel. Mivel múlt hét óta csak még hidegebb lett az idő, a farmeromról az istennek nem mondtam volna le, ami mellé egy mellkasnál csíkokra vágott, háromnegyedes ujjú fekete felsőt választottam. A hajamat most kivasaltam és felcsatoltam oldalt pár világosabb tincset, frissítettem a sminkemet, és így, mivel a bakancsom elengedhetetlen része a szerelésemnek - és az életemnek -, el is készültem. Habár ez is beletelt háromnegyed órába. Ahogy kiléptem a fürdőből, Jason fürkésző tekintetével találtam szembe magam.
   - Mi az? - kérdeztem.
   - Tudod, Scar... két éve vagy a legjobb barátom... és bár mindig tudatosult bennem, hogy lányból vagy, ismertségünk óta most először láttalak vérbeli nőnek. Ez a csávó biztos sokat jelenthet, ha ennyire puccba vágod magad miatta.
   - Csak oda kell figyelnem a rajongók miatt - vontam meg a vállam - ettől nem leszek más ember. Nem tudnak megváltoztatni
   - Azt tudom, én is próbálkoztam régen, de szerintem észre sem vetted, hogy mit művelek - vigyorgott.
   - Nem, tényleg nem - nevettem el magam én is. Összepakoltam a kistáskámat, majd felvettem az akkor csengő kaputelefont az előszobában. Beengedtem Harryt az épületbe, és mivel már legalább fél órája nem ittam kólát, most pótoltam az elmaradásomat.
   - Nyitom! - pattant fel a kanapéról Jas, mikor meghallotta a kopogást. Ahogy kitárta az ajtót, Harryvel találta szemben magát.
   - Ó! Öhm... jó helyen járok? - torpant meg álbarátom. Egyszerű, feltúrt ujjú szürke felsőt és sötét csőfarmert viselt a barna csizmájával és a hasonló színvilágú bőrkabátjával.
   - Igen, gyere be! - szóltam ki a konyhából, ahogy beraktam a mosogatógépbe a poharamat - Harry, ő Jason, a legjobb barátom. Jas, Harry - mutattam be őket instant egymásnak. Haverom szúrós szemekkel méregette a srácot. Nagyon nem tudta hova tenni.
   - Be-bejöhetek? - kérdezte Harry zavartan, még mindig az ajtóban állva.
   - Ja, persze! - állt el az útjából haverom. A nappaliban kicsit esetlenül ugyan, de megöleltem Harryt, aki szorosan magához húzva még azért nyomott egy puszit a számra.
   - Nagyon csinos vagy - édelgett, mire varázsoltam egy műmosolyt az arcomra.
   - Szerintem lassan induljunk is - ajánlottam, ahogy kibontakoztam a fiú karjai közül - Jas, elvigyünk valameddig? - fordultam jóbarátom felé.
   - Nem kell, apa összeszed útközben, a séta alatt meg legalább fel tudom hívni Catet - legyintett.
   - Azért a parkon át még velünk tartasz, ugye? - vette át a szót Harry.
   - Ja-ja. Na, menjünk.
A Sackville bejáratáig a két fiú csak sablontémákat érintettek, amíg én kettejük között, Harry kezét fogva sétáltam. Ezt a szituációt kétlem, hogy bármikor is meg fogom szokni...
A kocsinál elbúcsúztunk haveromtól, aki a mi utunkkal ellentétes irányba indult, már a telefonnal a fülén.
   - Ez a srác azért jött, hogy... - kezdte Harry már az autóban, de befejeztem helyette a mondatot:
   - Hogy megtudja, görény vagy-e.
   - És mi a diagnózis?
   - Szerintem igen.
   - Áucs - röhögte el magát. Tehetetlenségemben beletúrtam a hajamba, és a kiadó székházáig csak bámultam ki a szélvédőn. Megérkezésünkkor először nem értettem, hogy miért a privát parkolóban álltunk meg, de aztán rájöttem, hogy Harry kicsoda... na, meg, hogy egyáltalán én ki vagyok.
A recepción George a pultnak támaszkodva várt minket, s mikor mellé léptünk, tárt karokkal, boldogan üdvözölt mindkettőnket:
   - A kedvenc sztárpárosom! - kacsintott egyet, majd az egyik duplaszárnyú ajtó felé intett, amit legutóbbi ittjártamkor észre sem vettem - na, vonuljunk el a nagyobbik tárgyalóba.
A teremben egy hosszú, legalább húszszemélyes üvegasztal húzódott, aminek az ajtóhoz közelebb eső végén öt harmincas éveiben járó férfi ült, mindegyikük előtt egy-egy iPaddel. Ahogy az a bemutatkozás alkalmával kiderült, a könyvem borítótervezőivel volt szerencsém. Helyet foglaltunk, és megkezdődhetett az egyezkedés. Én, személy szerint egy valamennyivel sötétebb színvilágra gondoltam így, második nekifutásra, ami visszaadja az egész történet hangulatát, de a tervezők az egyik legfontosabb helyszínt akarták a borítóra. Ezen folyt az eszmecsere, mikor az egyikük Harry felé fordult:
   - Mr Styles, nincs valami ötlete? - ekkor döbbentem rá, hogy a beszélgetés közben megfeledkeztem álbarátom létezéséről, és már nem fogom a kezét. De a srác is időben kapcsolt, így miközben válaszolt a neki feltett kérdésre, átkarolta a vállamat.
   - Nem igazán, az albumok borítóin mi szerepelünk - te jó ég... nyeld le a megjegyzésedet, Scarlett Martins!
   - Na, térjünk vissza a tárgyra! - csapta össze a kezét menedzserem. Gondolom, látta az arckifejezésemet "Mr Styles" előző megnyilvánulására - mivel ez a második kiadás lesz, maradjunk meg Scarlett ötleténél, az önök alternatíváját pedig a harmadik kiadásra hagyhatjuk...
    - Lehet, mégiscsak van egy ötletem - jelentette be halkan Harry, ahogy a mellette ülő tervező iPadjét figyelte - maradjon meg Scarlett elképzelése a lányról, és... mi lenne, ha a szeme... tehát, az íriszében tükröződne a tájkép? - emelte ránk a tekintetét a srác.
   - Nagyon jó! - lelkesedett érte George.
   - Nagyon jó... - mondtam én is halkan, teljesen ledöbbenve. Úristen, ez a gyerek tud olyat, ami még számomra is elismerésre méltó!
   - Így gondolta? - tolta az Apple-terméket a srác elé az egyik designer.
   - Nem tudom... Scarlett? - húzott kicsit jobban magához Harry. Bólintottam. Tényleg jól nézett ki.
   - Nekem tetszik.
   - Akkor meg is vagyunk! A fiatalság elmehet, ha gondolja, a többi már pénzügy, ami az én dolgom - állt fel George velünk együtt. Elköszöntünk a tervezőcsapattól, és ahogy kiléptünk az épületből, Harry felém fordult:
   - Ismerd el, van egy kis szépérzékem - vigyorgott.
   - Azért ne bízd el magad - dünnyögtem.
   - Te is jól nézel ki - döntött a kocsija ajtajának.
   - Azért ne bízd el magad - ismételtem magam, mire felnevetett, és nyomott egy csókot a számra, ahogy a derekamnál fogva erősen magához húzott - élvezed a helyzetemet, mi? - toltam el magamtól.
   - Hát, nem unom, az biztos - kacsintott rám, ahogy kinyitotta a kocsiajtót - hazavigyelek?
   - Nem, csapjunk valami hírnevet magunknak - feleltem, mikor gyújtást adott a motorra.
   - Starbuck's?
   - Jó - elfurikáztunk az egyik kávézóba, ahol sikeresen belefutottunk egy-két rajongóba. Kínosan mosolyogva rájuk, és tőmondatokkal válaszolva a kérdéseikre - szerencsémre inkább Harryvel beszélgettek, mint velem -, eldiskuráltunk velük, majd pózoltak velünk pár kép erejéig, és elmentek - mint a vásári majmok... - szitkozódtam magamban, ahogy leültünk az egyik sarokba a forró italokkal a kezünkben.
   - Hogy mondod? - kapta fel a fejét Harry.
   - Semmi, nem érdekes - legyintettem.
   - Olyan nincs - fogta meg a kezem - fel lettél avatva, mint teljes körű One Direction-barátnő.
   - Valóra vált álmom - forgattam a szemeimet, mire felnevetett.
A kávézás után még sétálgattunk a környéken, hogy minél több képet tudjanak lőni rólunk az önkéntes paparazzik, majd Harry hazavitt. A kocsiút alatt aputól kaptam egy sms-t, hogy éjjel előtt nem ér haza. Jelenleg fél kilenc volt. Szuper, ma este is egyedül leszek... hacsak...