20.fejezet

Tisztelt Miss Scarlett Martins!

Örömmel értesítjük, hogy a Waverton Good Read Díjra Idegen című műve jelölést kapott Kedvenc Könyv és Legjobb Ifjúsági Regény kategóriákban. Ezennel meghívjuk a Londonban megrendezett Díjátadó Gálára, amire január tizenharmadikán kerül sor, este fél nyolctól. Szeretettel várjuk Önt és kísérőjét a British Museum aulájában.

Tisztelettel:

A Waverton Good Read Díj bizottság tagjai

Mi van? Hogy mi van?! Az Idegennek esélye van, hogy díjnyertes könyv legyen?! Na jó, ez nekem már sok! Azonnal leültem volna, ha nem alapból a földön terpeszkedtem volna a többi ajándékom körében.

   - Mit írnak, Scar? Muti-muti-muti-muti! - pattogott mellettem Cat, míg én továbbra is csak meredten bámultam a levél szövegére. Barátnőm mellém húzódott, majd miután végigolvasta az üzenetet, velőtrázóan felsikoltott, és a nyakamba borulva végigdőlt a szőmyegen, engem is magával rántva - SCAR DÍJAZOTT ÍRÓÓÓ!!!!!!!! A BARÁTNŐM DÍJAZOTT ÍRÓÓÓ!!!!!!!!!

   - Scarlett, gratulálok! - mosolygott Miss Davis.

   - Nagyon büszke vagyok rád, kislányom - tette hozzá apa is.

   - Jó, nyugalom, ez csak jelölés, nem biztos, hogy meg is kapom a díjat - próbáltam lenyugtatni a kedélyeket, mire Cat kis híján leharapta a fejem:

   - Jaj, higgy már magadban, nem véletlenül választottak ki a díj esélyesei közé! Meg fogod kapni, ebben biztos vagyok. Egy ilyen díjat nem osztogatnak fűnek-fának, és ha téged is jelöltek, akkor a legjobb fogja megkapni. Aki te vagy. Vili? - fogta meg a vállamat. Ahogy a szemébe néztem, tisztán láttam benne a barátnői büszkeséget, a szavaiban való bizalmat és a hitet. A hitet, hogy bármire képes vagyok, és el tudom érni, amit igazán szeretnék. Ez nekem is erőt adott, és meghatottan öleltem át drága barátnőmet. Jobb, tisztább lelkű embert nem is kaphattam volna magam mellé.

   - De akkor George ezért akarta, hogy januárban látogassam meg Londont, igaz? - fordultam apa felé - mármint az egész író-olvasó programot a díjátadó miatt időzítette ekkorra, nem?

   - Igen, rögtön, miután megkapta a levelet, jött hozzánk. Mielőtt hazaértél, odaadta nekem a levelet, hogy karácsonykor adjam oda. 

   - De várjunk, Mr M., nem lehetne arról szó, hogy Scarlett lejöjjön velem és Jasonnel téli szünet utsó pár napjára? - kérdezte Cat, kivéve a levelet a kezemből - Meglátogatjuk aput, és akkor lejön velünk. Együtt szilvesztereznénk meg minden... Aztán Scar kövi héten jönne haza.

   - Az nagyon jó lenne, nem szeretném, ha végig egyedül lenne egy számára idegen városban - felelte apa.

   - A barátod, Harry nem Londonban él? - tette fel a kérdést Christine nekem címezve, de Cat bólintott rá. Ő jobban ismeri a "pasimat" - na, akkor egyáltalán nem leszel egyedül!

   - És abban az időben koncerteznek is a fővárosban - mondta még barátnőm, én meg hitetlenül bámultam rá - mi van? Én sokat tudok - vigyorgott.

Huszonhatodika reggelén már hétkor felkeltem, hogy összepakoljam a cuccomat, amit Londonba viszek. George-ot a hotel lakosztályáról nem tudtam lebeszélni - barátnőm nem volt túl boldog, hogy nem náluk alszom, viszont így Jasonnel legalább kettesben tudnak lenni -, de a limuzinról egy másfélórás telefonbeszélgetés alatt csak-csak lemondott. Így barátaimmal a manchesteri pályaudvaron találkozom délelőtt tízkor. Apu elvitt kocsival, majd segített kiváltani a vonatjegyünket - menedzserem nem bírta ki, hogy ne intézzen nekünk elsőosztályú fülkét -, és megvárta, míg felszállunk a járműre.

   - Húú, ez nagyon jó lesz! - nézett végig rajtunk Cat - végre jöttök velem Londonba. Meg akartok valamit nézni? London Eyehoz mit szólnátok? Meg a Trafalgar téren szokott lenni még karácsonyi vásár. És az izé... Gyorsan akartam mondani, na...

   - Szivem, ne izgulj, amit tudunk, megnézünk - simogatta meg a fejét Jason.

   - A karácsonyi vásárra viszont ma simán kiugorhatnánk. Délutan gyertek a hotelhez, ha lepakoltatok, és onnan menjünk együtt.

   - Harryt nem hívod el? - kérdezte Jas. Megráztam a fejem.

   - Még a családjánál van, majd csak holnapután megy haza. Akkor pedig már kezdődnek a próbái a koncertre.

   - Jaaa... Kár - biggyesztette le az ajkát barátnőm - pedig tök jó lenne, ha több időt töltene velünk... Mármint ne értsd félre, nem azért, mert híres vagy mit tudom én. Csak olyan fura. Hogy mindkettőnknek van barátja, de Harry mégis kicsit kilóg közülünk.

   - Cat, teljesen más a két dolog, Jasont én is ismerem, és ugyanúgy a barátom, mint te. Viszont Harry csak megjelent, és nem ápoltok vele mély baráti kapcsolatot. És ha ő csatlakozna hozzánk, akkor az egész banda jönne, aminek, úgy érzem, Jason annyira nem örülne - vigyorogtam haveromra, aki rám emelte a tekintetét.

   - Mi van?

   - Kosármeccsed, Zayn? - elevenítettem fel benne azt a napot, és rögtön letagadta, hogy "de hát ő nem is volt féltékeny". De nem hagytam ennyiben, tovább húztam az agyát, amin Cat nagyokat derült, Jas meg egyre vörösebb lett.

   - Tényleg nem voltam féltékeny! - kérte ki magának, majd barátnője felé fordult - tényleg nem.

   - Hát persze - ütögette meg Cat a vállát.

   - Hé! - háborodott fel, mire a lány csak még hangosabban nevetett, és barátjához bújt, aki először játszotta a sértettet, de végül magához húzta barátnőjét, és egy kósza pillanatban összekócolta a barnaság haját.

   - Ne mááár! - visított fel Cat. Szerencse, hogy az elsőosztályon hangszigeteltek a fülkék, különben azt hinnék, hogy kínozzuk barátnőmet.

A vonaton Cat egy idő után bealudt, és feje Jason vállára a bukott, aki erre átkarolta barátnőjét, és jobban magához húzta. Egy ideig mosolyogva néztem őket, majd elindítottam a kedvenc lejátszási listámat - tele Nickelbackkel, Nirvanaval, Guns N Rosesszal és... Jó, bevallom, rajta van a Teenage Dirtbag és a Midnight Memories -, befejeztem az Idegen második részének kidolgozásának utolsó simításait, és az első pár oldalt is megírtam, amit, természetesen, Jasonnek kellett ellenőriznie. Két óra múlva megérkeztünk a londoni pályudvarra, ahol Mr Davis már várt minket. Cat, ahogy meglátta apukáját, boldogan szaladt előre, és szorosan átölelte, majd mi is üdvözöltük a negyvenes éveiben járó, bár csak harmincnak látszó férfit.

   - Jason, örülök, hogy találkozunk. Scarlett, neked pedig gratulálok a könyvedhez! Fantasztikus dolog - szorongatta meg a vállam elismerően.

   - Köszönöm - biccentettem mosolyogva.

   - Melyik hotelben is szállsz meg? Arra gondoltam, hogy miután bejelentkeztél, megebédelhetnénk az étteremrészlegen négyesben - kérdezte, miközben átvette Jasontől Cat csomagját, és elindultunk az autó felé.

   - A Knightsbridge-ben. Innen nagyjából húsz perc.

A hotelhez érve kiszedtük a csomagtartóból a cuccomat, és a recepciós pultnál soron kívül fogadtak. Ez csak George műve lehetett. Megkaptam a lakosztályom kulcsát, és míg Mr Davis intézett nekünk asztalt, én gyorsan fellifteztem a legfelső emeletre, és ledobtam a táskám, majd zsebrevágtam a kulcskártyámat, és visszarobogtam az előtérbe, ahol Cat várt rám, nem messze az étterem bejáratától. Ablak mellé kaptunk asztalt, így amíg kihozták az italainkat - Mr Davis rendelt egy üveg pezsgőt a három kóla és a gyömbér mellé -, figyelemmel kísérhettük London utcáinak forgatagát, amiről beugrott egy eszméletlen jó jelenet a könyvembe, így előkaptam a BlackBerrymet, és gyorsan bepötyögtem a kulcsszavakat, és láttam, hogy jött egy sms-em is Harrytől. Nem nyitottam meg, csak lezártam a telefonomat. Miután kihozták a pezsgőt, rendeltünk egy négyszemélyes füstölt lazac-tálat, és koccintottunk karácsony alkalmából. Az ebéd alatt szóba került a suli, Jason kosaras eredményei, apa, Cat anyukája, és szinte minden, ami őszi szünet óta történt Manchesterben. Mr Davis itta lánya szavait, amikor Cat mesélte az eseményeket. Ezt nagyon tisztelem a férfiban. Tudja, hogy soha nem lehet már szerves része a lánya életének, mivel nem látják egymást minden nap, de nem volt egy olyan alkalom se, hogy lemondta volna a találkozókat, inkább a munkáját szorította a háttérbe, és amikor csak láthatja Catet, próbálja bepótolni a külön töltött időket, érdeklődik a volt felesége hogyléte után, és minden alkalommal a legjobbakat kívánja neki. Davisék a tökéletes elvált család - már ha lehet így fogalmazni.

Ebéd után Caték hazaugrottak lepakolni, én pedig visszavonultam a hotelszobámba, hogy ledőljek kicsit. Ahogy beléptem az ajtón, a fürdőszobában égve találtam a lámpát, és hallottam, ahogy csobog a víz. A frász jött rám, hogy ki törhetett be hozzám, és az eszembe se jutott, hogy miért pont zuhanyozott az illető. Megfogtam az első dolgot, ami a kezem ügyébe került - ez esetben egy fém gyertyatartó volt -, és halkan kinyitottam a fürdő ajtaját. "Vendégemnek" annyi esze nem volt, hogy bezárjon. Beléptem a párás helyiségbe, és a fejem mellé emeltem a fegyveremet. Ebben a pillanatban az idegen elzárta a vizet, és félrehúzta a zuhanyfüggönyt.

Nem tudom, melyikünk kiáltott hangosabban; Harry, amiért meglátott engem a fürdőben, ahogy egy gyertyatartóval próbáltam az életére törni, vagy én, mert ruha hiányában Styles minden egyes porcikáját tisztán láttam. Fejemet elfordítva kitakartam a szemem, ő pedig az ijedtségtől összehúzta magát a kád szélébe kapaszkodva.

   - Te meg mit művelsz?! - kiáltott rám.

   - Még te kérdezed tőlem?! - kontráztam, a csempével kirakott falat bámulva - mit keresel a szobámban?

   - Mármint úgy érted, a mi szobánkban?

   - Mi van??? - fordultam felé, ami... Nem volt egy jól átgondolt ötlet - nem vennél már fel valamit, könyörgöm?

   - Mi van? Csak nem zavarba hoztalak? - vigyorgott, mire lekaptam egy törülközőt a polcról, és izomból hozzávágtam, amit rögtön magára tekert.

   - Bunkó! - erre csak kiröhögött, míg kimászott a kádból - szóval, mit keresel itt? - kérdeztem, ahogy kiléptem a lakosztály nappalijába.

   - Küldtem sms-t. Nem olvastad? Előbb jöttem vissza, anyuék azt mondták, karácsonyozzak a barátnőmmel is. Ők is úgy tudják, hogy tényleg együtt vagyunk, különben nagyot csalódnának bennem. Mindegy. Megejthetnénk délután az ajándékozást kiváltó programot. A Trafalgar téren nagyon szép a karácsonyi vásár.

   - Tudom. Odamegyek ma a barátaimmal.

   - Mondd le őket.

   - Dehogy fogom! Jössz velünk vagy itt maradsz. Jasonék amúgy is meg szeretnének ismerni kicsit közelebbről - vettem elő rögtön a telefonomat, hogy hívjam Catet. Harry kinyitotta az ablakot, és többezer lány sikoltozása csapta meg a fülemet - ez meg mi?

   - A hang, hogy ma kizárt, hogy menjünk bárhova is. Körbevették a hotelt a rajongók, nem tudunk hol kijutni. Kénytelen vagy lemondani a barátaidat - fordult felém. Nagy sóhajjal tárcsáztam barátnőmet, és elmondtam neki a kialakult helyzetet. Nem örült a dolognak.

   - Basszus már, hogy nem tudják, mi az a magánélet! Jól van, akkor... Majd találkozunk azért. Mi is kitalálunk valamit Jasonnel.

   - Cat, téged érdekel a vásár, menjetek ketten!

   - Tuti?

   - Persze! Most azért, mert minket bezártak a hotelbe, ti jól érezhetitek magatokat.

   - Csak jó lett volna veled menni... - hallottam a hangján, hogy nagyon elszomorodott.

   - Tudom. És hidd el, én sem repesek az örömtől, de a rajongókkal nem tudok mit csinálni.

   - Persze, értelek. Akkor... Holnap beszélünk.

   - Mindenképp. Szia! - Cat köszönés nélkül tette le a telefont. Ilyen bűntudat sem marcangolt még soha, mint most.