4.fejezet

Vasárnap este, mikor rákerestem a könyvemre a kiadó honlapján, már ott virított a Hamarosan megjelenik! cím alatt. A borítója egyszerűen fantasztikus lett, bár nem olyan, mint amilyennek elképzeltem. Ha rajtam múlik, sokkal egyszerűbb, letisztultabb lett volna, de így sem rossz, a lényeg, hogy ne vesszen el a többi kötet között. George felhívta aput, hogy már több, mint hetvenen előrendelték a könyvet, szóval nagy arra az esély, hogy amint kikerül a boltokba, rögtön el is kapkodják, így nyomtattak még száz darabot a már meglévőek mellé. Így furcsamód, ugyan, de a nagy hideg ellenére, amit a hét végére ígértek, boldogan keltem fel az őszi szünet előtti utolsó hétfőn. Jó kedvem apunak is feltűnt, amikor énekelgetve készítettem el a kávéját és a müzlimet.
   - Ennyire feldob a szünet közelsége? - mosolygott rám álmosan.
   - Leginkább a hétvége miatt vagyok ennyire éber - nevettem rá, majd nekiláttam a reggelimnek. Gyorsan felöltöztem - szürke top, lazán kötött fekete kardigán, fekete, egy-két helyen lyukas farmergatya -, és már indultam is suliba. A matekot végigszenvedtük Jasonnel, majd Cat is beesett a terembe a biosz előtti szünetben.
   - Sziasztoook! - köszönt szélesre tárt karokkal... és rekedten.
   - Hát a hangodat mi lelte, napsugaram? - kérdezte Jas barátnőjét, egy puszit nyomva annak homlokára.
   - Tudod, most volt koncert, szombaton. Khm - köhécselt egyet, barátja derekát ölelve - hogy vagy, Scar?
   - Ó, jobban nem is lehetnék - mutattam fel két hüvelykujjamat, miközben még egyszer átfutottam a legutóbbi óra jegyzeteit - mit csináljunk őszi szünetben? - Jasontől csak egy vállrándítást kaptam válaszul, így - mint mindig - Catre hagyatkoztunk, a programot illetően.
   - Halloweenkor az egyik végzős, Andy West bulit szervez - felelte barátnőm - aki tudja, merre lakik, az mehet. Bár a gólyáknak kiteszi a szűrét.
   - Még szép, azok menjenek csak cukorkát gyűjteni, a bulizással ráérnek még két évig - bólintottam - de várj... mi tudjuk, merre lakik ez az Andy gyerek?
   - Kosaras - szólt bele Jas is - megkérdezhetem tőle edzésen... mi az? - nézett Catre, aki összeszorított szájjal csóválta a fejét.
   - Nem mondja meg senkinek a címét. Éppen ez a pláne benne, elég népszerű ahhoz, hogy bulit tartson, de így próbálja meg kiszorítani például a kicsiket és a számára ismeretleneket. Bejutni be fogunk tudni, ha beszélgetsz vele pár szót edzéseken, de a kerületet sem fogod megtudni, nemhogy a pontos házszámot.
   - Akkor? - tárta szét a kezét haverom.
   - Öhm, Jas... elfelejtettél egy inciri-pinciri, mégis igen fontos apróságot - néztem fel a füzetemből - Cat Directioner. Ergo úgy ismer öt, számára szinte teljesen ismeretlen srácot, hogy előbb tudja ő az időbeosztásukat, mint a menedzsmentjük. Szerintem a nap végére meglesz Andy West házszáma, sőt, a fürdőszobája falának is tudni fogjuk a színét.
   - Hé, ez már sértő! - bökött oldalba Cat nevetve - és milyen igaz - húzta ki magát, majd vigyorogva helyet foglalt mellettem. Jason halkan röhögve beült az előttem lévő padba. Bioszon röpdogát íratott a tanár, de nem szedte be mindenkitől. Ez a legkegyetlenebb számonkérési módszer, amit csak ismerek; izgulsz a doga közben, és izgulhatsz utána is, hogy ne szedje be a lapodat. Ha meg beszedte, izgulhatsz, hogy hanyast kapsz rá... de, persze, csak ha nem tanultál. Minket ez a veszély hál' istennek nem fenyeget, Cat mindig is jó tanuló volt, engem talán a biosz érdekel a legjobban a természettudományok közül, Jason anyuja meg biológus, a nagybátyja pedig orvos, ami, így, a kettő együtt hatalmas protekció.
Túléltünk egy törit és egy fizikát - előbbit csak ketten, Cattel, utóbbit csak Jasonnel... ez van, a fakultáció akaratunk ellenére is megbontja a triumvirátusunkat -, majd húztunk tesire. Ezúttal már csak a fiúkat vitték ki az udvarra focizni, lány osztálytársaink pedig kinyafogták hogy "már tök hideg van, tanárnő, kérem, hadd maradjunk bent". Úristen, nehogy az arcukra fagyjon az alapozó... tizenkét fokban! Persze, ha egy hurutos torokgyulladáson vagyok túl, én sem szívesen megyek ki tesizni, hogy aztán kezdjem az egészet elölről... de könyörgöm, felvesznek egy rohadt pulcsit! Ja, nem. Elnézést, nem. Hát akkor hogy látnák a srácok a mellkidobós, csípőt már nem takaró, spagettipántos fekete "felsőt", ami még csak nem is az elvárt felszerelés...? De elkalandoztam. A lényeg, hogy beküldtek minket a nagy tornaterembe, hogy foglaljunk valahogy el magunkat, így Cattel kosárra dobáltunk. Ezután volt egy fergeteges énekünk, ahol a fiúk jó szokásukhoz híven megint kikészítették a tanárt, aki az óra végén kínjában már csak röhögni tudott, majd utolsó löketnek egy angol óra, ahol Jason és én feleltünk a Ne bántsátok a feketerigót!-ból, tehát az osztály  az óra első huszonöt-harminc percében aludhatott egy jót. És a tanár újfent gondolt ránk:
   - Most egy teljesen újszerű feladatot szeretnék veletek kipróbáltatni - kezdte mosolyogva Mr Replay az óra végén, mikor már csak páran szállingóztak a teremben - válasszátok ki a kedvenc jeleneteket a regényből, és írjátok meg forgatókönyvként... paródiában - az egekig szaladt a szemöldököm, akárcsak Jasé - tudom, szokatlan, de érdekelne a fantáziavilágotok. Gondoljatok erre úgy, mint egy adaptációra. Szerintem mindkettőtök ígéretes írói tehetséggel van megáldva. Ki kéne használnotok.
   - Ó, Scar már rég kihasználta - legyintett haverom, mire az oldalába könyököltem - áu... mi, most mi van? Hát nem? - vigyorgott rám büszkén.
   - Scarlett, mit akar mondani a kedves barátod? - vonta össze a szemöldökét a tanár. Megköszörültem a torkom.
   - Hát... lehet, hogy kiadták egy könyvem - Mr Replay arcáról a döbbenet, a büszkeség és az öröm eléggé furcsa kombinációját sikerült leolvasnom - ma dobják piacra, tegnap már elő lehetett rendelni a kiadó honlapján.
   - Lesz író-olvasó találkozó? - kérdezte lelkesen.
   - Persze, kell lennie. Ma délután utánajárok - bólintottam.
   - Köszönöm. Nagyon érdekelne, szívesen elmennék. Holnap keress meg, ha már van időpont - mondta teljesen felpörögve.
   - Mindenképpen - mosolyogtam rá, majd kiindultunk a teremből - viszlát! - köszöntünk el Jas-zel, a tanár pedig csak utánunk intett, amíg befirkantotta a feleletünkre kapott ötösöket a naplóba - te normális vagy?? - tártam szét a karom fiú barátom felé fordulva.
   - Miért, most miért? - kérdezte, amíg átkarolta az addig ajtóban váró Cat vállát - Scar, ideje, hogy kihúzd magad, és felszegett állal mondd azt, hogy "igen, cseszd meg, kiadták egy könyvem. Író vagyok. Elértem azt, amit akartam, és mindezt a gimnáziumi évek alatt". Hidd el nekem, hogy megérdemled. Ne fogd vissza magad, ha erről van szó.
   - De Jason, te is nagyon jól tudod, hogy nem vagyok olyan - feleltem, ahogy kiléptünk a suli nagy vaskapuján.
   - Tudom. De az osztálytársaink fele úgy arcoskodik, hogy semmit nem ért még el az életében. Valószínűleg, nem is fog - biccentett - te viszont már sokkal többet érsz náluk! Scar, meg kell nekik mutatnod, hogy neked nem kell ahhoz a szüleid pénze, hogy felmutass valamit. Mert te értékes vagy. Ők meg - mutatott a suli épülete felé - a nagy részük nem. Szeretnének azok lenni... csak nem tudnak - sóhajtottam egy nagyot. Jasonnek igaza volt, azt el kellett ismernem. Annyit támadtak az előző két évben a saját osztálytársaim... leginkább a stílusom miatt. A szekrényemre tavaly év végén felkerült a Halál asszonya kifejezés is, csak azért, mert... olyan vagyok, amilyen. Sosem fogadtak el teljesen, bár nem is akartam nekik megfelelni. De barátomnak igaza van; meg kell nekik mutatnom, hogy több vagyok náluk.
   - Akkor is. Ilyet többet ne csinálj - zártam le a témát.
Mikor hazaértem, apa még nem volt otthon, így rendeltem egy pizzát, és gyorsan megírtam a házikat, majd előkotortam Mr Adams (a.k.a. George, oké, ezt tényleg nehéz megszokni) névjegykártyáját. Elsőre nem vette fel, bár akkorra éppen megjött a pizza, így nem is csörgettem tovább. Miután megvacsoráztam, elpakoltam a konyhában, elkezdtem az irodalom beadandót, és az egyik kólaszünet alkalmával újra hívtam a menedzseremet. Na, akkor már felvette.
   - George Adams, Fascination kiadó. Miben segíthetek?
   - Helló, Mr.... akarom mondani, George - javítottam ki magam - Scarlett Martins vagyok.
   - Scarlett, hát persze! Ki más akarna a vezetéknevemen szólítani? - jegyezte meg, mire felnevettem - na, mesélj. Mi újság?
   - Csak arra lennék kíváncsi, hogy mikor lesz író-olvasó találkozó vagy dedikálás vagy könyvbemutató? A közeljövőben, vagy várjak ezzel még egy kicsit?
   - Nem, éppen jókor hívtál, eddig tárgyaltam a lehetséges könyvesboltokkal. Október huszonhatodikán a Cornerhouse-ban várnak szeretettel könyvbemutató- és dedikálásra, tizenegytől fél hatig - felelte - tudom, hogy az egy szerdai nap, de írunk kikérőt a sulidnak, ha kell.
   - Ja, nem. Akkor pont őszi szünetünk van.
   - Na, szuper! Látod, én ezt nevezem szervezési készségnek! - hát, George nem szenved önbizalomhiányban, az egyszer már tuti - de most le kell tennem. Akkor szerdán találkozunk. Jó éjt, üdvözlöm édesapád!
   - Önnek is, viszlát! - gyorsan írtam egy sms-t Jasonnek, amíg betöltött a Skype-om. Szerencsémre Cat már hazaért edzésről, és online volt. Azonnal videóhívást indítottam.
   - Csőőőő, na mizu'? - vigyorgott bele a kamerába.
   - Ráérsz huszonhatodikán? - kérdeztem, mindenféle kertelés nélkül.
   - Neked? Még szép. Hova megyünk?
   - Cornerhouse, könyvbemutató - vonogattam a szemöldököm, de barátnőm értetlenül meredt rám.
   - Milyen könyv? - nagyokat pislogva ültem a gép előtt, várva, hogy leesik neki - jaaaaa! - sóhajtott. Lesütött szemmel próbáltam visszafogni a nevetésemet, de sikertelenül jártam - jónakuss! - röhögött fel ő is - edzésről jövök.
   - Igyál kólát, az helyrebillent.
   - Á, az csak neked használ. Amúgy, csak mi megyünk, ketten?
   - Nem, küldtem Jasnek sms-t, hogy ne szervezzen programot.
   - És mit válaszolt? - kérdezte barátnőm. Ugyanebben a pillanatban rezgett a BlackBerrym. EEEVERYBODY DANCE-DANCE-DANCE IN THE CORNERHOUSE, RUMADAI-DAI!! WOOHOO!:D Számíthatsz rám, Scar. ;) x JP - amikor felolvastam Catnek az üzenetet, kis híján lezúgott a székről, annyira röhögött, ahogy fapofával felolvastam. Úgy hirtelenjében nem volt éppen a megemészthető dolgok listáján a számomra, de amikor este, fogmosás után újra eszembe jutott, derültem egy jót rajta. A haverom nem százas.