8.fejezet

A hétvége nagyon gyorsan elrepült; szombaton Catéknél lazultunk, vasárnap pedig találkoztunk Jasonnel hármasban, és a hét máris kezdődött elölről.
   - Akkor szerdán tényleg nem jössz suliba? - biggyesztette le a száját barátnőm kedd délután, utolsó óránk végén.
   - Bocsi - vontam meg a vállam -, de tegnap felhívtam George-ot, és azt mondta, fontos, és mielőbb el kell intézni. De hé! Legalább megvannak a bioszdoga kérdései - kacsintottam rájuk, mire mindketten elvigyorodtak.
   - Ez lesz életem legszebb dolgozatos órája, az biztos - húzogatta a szemöldökét Jason. Lehet, hogy orvosi családban nőtt fel, de különösebben nem fektet nagy energiát a tanulásba. Jól csinálja.
   - Akkor... de én akarok veled találkozni szerdán - jelentette be Cat - nem állapot, hogy van olyan nap, hogy nem beszélünk.
   - Majd felhívlak, ha végeztem, és összefutunk valahol, rendben? - mosolyogtam rá.
   - Oksi. Majd mondj el mindent! - ölelt meg szorosan a suli épülete előtt, majd Jasonnel kézenfogva elindultak randizni, míg én hazafele vettem az irányt. Otthon mindent megtanultam, majd csináltam vacsit. Mire kész lettem a melegszendvicsekkel, apa pont hazaért.
   - Szia, kicsim! - nyomott egy puszit az arcomra - milyen napod volt?
   - Lightos - foglaltam össze röviden - neked?
   - Nem volt érdekes - vonta meg a vállát, ahogy asztalhoz ültünk. Csendben megvacsoráztunk, majd míg apu újra beült a MacBookja elé elintézni egy-két dolgot, én elmosogattam, majd visszavonultam a szobámba. Elvegetálgattam zenehallgatással és az Idegen folytatásával, végül elkészültem alváshoz, és még leszaladtam jó éjszakát kívánni apának.
   - Neked is jó éjt, kicsim. Ne felejtsd el, holnap elég fél tizenegykor kelned! - szólt még utánam, mikor már a szobám felé vettem az irányt a lépcsőn.
Nem is felejtettem el; a telefonom ébresztőzenéjének a kései keltés tiszteletére a Rockstar volt beállítva a Nickelbacktől. Kinyomtam a telómat, de a számot folyamatos lejátszásra állítottam, úgy készültem el. Mivel fogalmam nem volt arról, hogy milyen helyre megyünk, hoztam a szokásos formámat; fekete bakancs, sötét farmer és top, rá pedig a kedvenc piros-fekete kockás ingem. Színesre melírozott hajamat kiengedtem, és betűztem egy-két türkizzöld póttincset, majd gyorsan megreggeliztem és fogat mostam. A vállamra vetettem a táskámat, ami az alap dolgokat tartalmazta - olyanok, mint telefon, iPod, a nagy, fekete fülesem, pénztárca, igazolványok, egyebek -, és már csengett is a kaputelefon.
   - Megyek máris! - szóltam bele, és bezártam magam mögött az ajtómat - jó reggelt, George - ráztam kezet menedzseremmel.
   - Jó reggelt. Most taxival megyünk - mondta, mikor átvágtunk a Sackville Parkon - a limuzin csak este stílusos.
   - Te, limuzin nélkül? Valahogy nehéz elképzelnem - vigyorogtam.
   - Nevess csak, de majd egyszer rájössz, hogy milyen jó dolog is az! - nyitotta ki előttem a fekete kocsi ajtaját, és nekivágtunk egy félórás autókázásnak.

A taxi a Modest Manegement főépülete előtt állt meg.

   - George, miért jöttünk ide? - fordultam menedzserem felé, de nem kaptam választ. Ő csak szó nélkül kiszállt mellőlem, majd a kezét nyújtotta, hogy kisegítsen.

   - Itt várj - mutatott egy krémszínű fotelre, amikor beléptünk az előtérbe, és a recepcióspulthoz lépett. Amíg eldiskurált a titkárnővel, körbenéztem a helyiségben; a falakon különböző, a Modest által menedzselt bandák képei, album- és kislemezborítói függtek. Néhány előadót felismertem, akikről Cat sokat mesélt már; a Little Mix, a One Direction, Amelia Lilly, Olly Murs és a JLS ezek közé tartoztak, de a többi nem volt ismerős - Scarlett! Gyere - szólított George, így felpattantam a fotelből, és mellé léptem. A lifttel felmentünk a harmadikra, majd ügynököm a folyosó végén lévő ajtón bekopogott.

   - George! Már vártunk benneteket - nyitott ajtót egy negyvenes éveiben járó, jó kedélyű férfi - te biztos Miss Scarlett Martins vagy - nyújtotta a kezét, amikor beléptem az irodába - Paul Higgins, örülök, hogy megismerhetlek.

   - Úgyszint - biccentettem udvariasan. Honnan ismerős ez a név?

   - Foglalj helyet - mutatott az íróasztala előtti két székre, és amíg én a jobb oldalira, Paul Higgins az asztal másik oldalára  ült le. George az üvegvitrinhez lépett, és megemelt egy üveg bourbont:

   - Paul, szabad? - fordult a menedzser felé.

   - Szolgáld ki magad - intett, majd alkarjával az asztalra támaszkodott, és kedvesen rám nézett:

   - Az ügyfelem mindjárt megérkezik. Addig mesélj magadról! Hány éves is vagy?

   - Tizenhét.

   - És most kiadták egy regényedet - bólintottam - te vagy az egyik legfiatalabb brit írónő. Gratulálok.

   - Köszönöm - biccentettem - ugye, nem énekeltetni akarnak? - kérdeztem félve, mire George beleprüszkölt az italába.

   - Nem, isten ments! Teljesen másról van szó. De miért késik ennyit a gyerek, Pauly? - ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és egy magas, göndör hajú fiú lépett be rajta. Cat posztereiről és a lenti albumborítókról rögtön felismertem. Az egyik One Direction-tag volt. Valami Berry vagy… Larry…

   - Harry! Épp időben - állt fel az asztaltól Paul Higgins.

   - Bocs, hogy késtem - szólalt meg a srác rekedtes, mély hangján, majd kezet fogott George-dzsal - Harry Styles.

   - George Adams, csakhogy megjöttél.

   - Elnézést, feltartottak a rajongók - szabadkozott, mire csak megforgattam a szemem. Harry leült a mellettem lévő székre - nahát, téged ismerlek. Hogy is hívnak? - fordult felém.

   - Scarlett - sziszegtem - Martins.

   - És miért vagy itt, Scarlett Martins?

   - Na, akkor ne is szaporítsuk tovább a szót! - tette le a poharát George, és a másik menedzser mögé lépett, aki visszaült az íróasztalához - a könyvkiadó és a Modest is jó ötletnek találta azt, amiről régi barátommal, Paulyval beszéltünk az után a koncert után, amin Scarlett és a kis barátnője is jelen voltak - csapott a férfi vállára, aki átvette a szót:

   - A banda hírnevének is jót tenne, ha sikerülne elérni Scarlett olvasói körét, és a One Direction-rajongók is szívesebben vennének egy olyan könyvet a kezük közé, amit egy általuk ismert ember írt - rosszat sejtek… remélem, nem arra akarnak kilyukadni, amire gondolok! - tehát…

   - Szeretnénk, ha ti ketten egy párt alkotnátok - jelentette be George, és Harryvel egyszerre reagáltunk:

   - Jó!

   - Nem, ki van zárva! - olyan hevesen ellenkeztem az ötlet ellen, mint amilyen lelkesen a srác rábólintott - te megvesztél??? - fordultam felé hitetlenkedve.

   - Most miért? - vonta meg a vállát - jó csaj vagy - suttogta, majd egy kacsintás kíséretében félmosolyra húzta a száját. Összeszorított ajkakkal fordultam vissza a menedzserek felé.

   - George, én bárki mással hajlandó vagyok együtt mutatkozni, csak ezzel nem - mutattam a srácra.

   - Hé, a lelkembe tiporsz! - jegyezte meg viccből, de figyelmen kívül hagytam.

   - Nem lehetne arról szó, hogy ha már a bandájukból kell valakivel jópofiznom, akkor egy másikkal tegyem? Mondjuk a szőkével, annak legalább valami értelem is sugárzik a fejéből…

   - Nem. Niall túl érzelmes, könnyen beleéli magát a helyzetekbe, és a végén valódi érzéseket kezd el táplálni - felelte Paul Higgins - Liamnek, Louisnak és Zaynnek pedig van barátnője, így Harry maradt.

   - Ilyen nincs… - dőltem hátra a székben - én ebbe nem megyek bele!

   - Paul, Harry… magunkra hagynátok pár percre? Váltanék Scarlettel néhány szót négyszemközt - szólalt meg George is. Amikor magunkra maradtunk, menedzserem elkezdett fel-alá sétálni az íróasztal mögött, öntött magának még egy kis bourbont, amíg én hadartam az érveimet, hogy miért nem vagyok hajlandó ebbe belemenni, majd amikor befejeztem, letette a poharát az asztalra.

   - Scarlett, hidd el, meg tudom érteni, hogy kiakadsz ezen, de muszáj megtenned. Nem csak magad miatt, vagy a nagyobb hírnévért.

   - Akkor? Egy okot mondj, amivel meg tudsz győzni, hogy ezt megtegyem! Egyetlen egyet! Mert én nem látok erre semmilyen épeszű indokot.

   - A kiadó a csőd szélén áll - jelentette ki, belőlem pedig az utolsó cseppig kifutott a vér.

   - Hogyan…? - suttogtam letaglózottan.

   - Ráadásul miattam. Az utóbbi hónapban már nem sikerült fizetnem a kiadásaimat az ivás miatt, így megcsapoltam a kiadó számláját. És így tudnám visszafizetni - megállt bennem az ütő, és fordult egyet a világ. Segítenem kell George-on… de milyen áron? És verjem át a világot? És apa ebbe belement? Ő azt vallja, hogy ne másokon keresztül próbáljuk megoldani a problémáinkat. George pedig most épp ezt teszi - na jó, csak szívatlak - nevetett fel hirtelen, kizökkentve a gondolataimból - de megérte látni az arcodat. Scarlett, sose legyél naiv, a média világában mindenki mindent eltúloz - állt fel az asztaltól, és töltött még magának az italból - de a kiadó tényleg a végét járja. Mellényúltak egy könyvsorozattal, amit tuti befektetésnek találtak. Előfordul… csakhogy ebbe a hatrészes borzadályba ölték az összes pénzt. Pedig én mondtam, hogy marhaság… - csóválta meg a fejét - de a lényeg; az ilyen esetekben, amikor nagy veszteség éri a kiadót, mindig a jelenlegi legnépszerűbb könyv reklámozásába ölik a maradék pénzt. Ami most… a tied - bökött felém, majd felhajtotta a bourbont - egy tizenhét éves tinédzseré. És milyen a legtöbb tinédzser? Szerelmes! Innen jött az ötlet, Paul pedig támogatja, mivel ebből ők is kapnak profitot. És, amellett, hogy többen fogják megvenni a könyvedet, minden egyes rólatok megjelent cikk vagy kép után a Modest fizet a kiadónak alapdíjként ezer fontot, mint részesedési díj, a plusz juttatás meg attól függ, mi van a képen. Így mindenki jól jár! - tárta szét a kezét.

   - Ja, mindenki… épp csak én nem! - találtam meg újra a hangomat, mire menedzserem leszegte a fejét - George, én megértem, hogy gáz van meg minden, de könyörgöm, én csak azt akartam, hogy kiadják a könyvemet. Ennyi! Nekem az épp elég, hogy néha odajönnek hozzám velem egykorú lányok, és elmondják, hogy mennyire tetszik nekik, vagy kapok egy levelet, vagy írnak nekem Twitteren. És annak sem örülnék, ha egy mondatban említenének ezzel a… - lesütött szemmel elharaptam a mondatom végét, de még így is értette, hogy mit akarok mondani.

   - Scarlett, tervezel második részt a könyvednek? Vagy gondolkodsz másik történeten? - bólintottam - akkor képzeld el ezt: a kiadó csődbe megy, megszűnik, máshol pedig nem kérnek a könyveidből, és az írói álmodnak lőttek. És eltűnsz a süllyesztőben - elfordítottam a tekintetem George-ról, mert igaza volt. Ha nincs kiadó, nincs könyvem. Sem álmom - figyelj, tudod, hogy beleolvastam a könyvedbe, és nagyon tehetségesnek tartalak. Nem akarom, hogy egy egyregényes kis senki legyél az írók körében, és szerintem te sem. Tudom, hogy ez így, perpillanat kegyetlen, de gondolj bele, mi lesz később! Ha a kiadó kijön a csődből, megígérem neked, hogy te vethetsz véget ennek az idézőjeles kapcsolatnak. Csak bírj ki pár hónapot.

   - Nem hiszem el… - suttogtam, majd vettem egy nagy levegőt - jó! Megcsinálom - menedzserem összecsapott kezekkel hálálkodott.

   - Köszönöm! Hidd el, mindenki jól fog járni. Csak ne híreszteld, hogy ez nem igazi kapcsolat.

   - Most ezzel mire célzol?

   - Ne szólj a barátaidnak.

   - Mi van?

   - Sajnálom, de muszáj - csúsztatott elém egy titoktartási szerződést - írd alá, kérlek.

   - Mi van benne?

   - Hogy ha eljár a szád, a Fascination többet nem érdeklődik a könyveid után.

   - Ez most komoly?

   - Sajnálom. De igen - bólintott.

   - De csak pár hónap. Amint a kiadó visszafizeti az utolsó penny adósságát is, kiszálltam - szegeztem menedzseremre a mutatóujjamat, miután aláírtam a szerződést, aki a kezét nyújtotta:

   - Megbeszélve - kezet ráztunk, majd George visszahívta Paul Higginst és az énekes gyereket - Pauly… intézhetjük a papírokat - jelentette be ünnepélyesen, én pedig felálltam a székből.

   - Elmehetek? Mert várnak a barátaim az életemnek abból a részéből, amit még én irányítok - vettem a vállamra a táskámat, George pedig intett, hogy menjek csak. Már épp kinyitottam az ajtót, amikor Harry utánam szólt:

   - Akkor majd beszélünk… drágám - vigyorodott el.

   - Te jó ég… - tekintettem a plafonra, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

Jasonékkel egy kávézóban találkoztunk, ami egész közel esik Cat táncsulijához. Kértem egy forró csokit a pultnál, majd nagy sóhajok közepette leültem két barátom közé.

   - Juuuuuuuuuuuj! - borult a nyakamba barátnőm - na, mi volt? - legyintettem:

   - Semmi, csak a könyv hírnevéről volt szó.

   - Harry Styles posztolt neked - vigyorgott rám, ahogy az orrom alá nyomta a telefonját - "Várom, hogy találkozzunk xx." Ő is ott volt?

   - Ja...

   - Elhívott randira? - emelte rám az izgatottságtól csillogó szemeit Cat. Na, most erre mit mondjak? Utálok sarokba szorított lenni...

   - Hát nem tudom, mi az neki, de találkozunk majd - feleltem végül a plafont méregetve.

   - Úúúúú, akkor írj neki vissza! Tessék, amúgy már hozzád vagyok belépve - dobta az ölembe a mobilját, így hát visszaírtam a csávónak:

@Harry_Styles, akkor beszéljünk majd egy időpontot. SM