13.fejezet

   - Harry! - szóltam a srác után, aki időközben elindult a park kijárata felé.

   - Igen? - fordult vissza. Jesszus, mégis mit gondoltam?

   - Jó éjt - mondtam végül. Tétovázva álltam az ajtóban, figyelve a sötétben egyre távolodó alakot, mikor megszólalt a fejemben a közvetlenebb énem: egész este egyedül leszek itthon, fél órába még senki sem halt bele... - várj! - hol a józan eszed, édes kislányom? - hallottam a másik végletet.

   - Hm?

   - Köszönöm a kávét - biccentettem, ő meg viszonozta a gesztust.

   - Jó éjt, Scarlett.

   - Jó éjt - és végérvényesen becsuktam magam mögött az épület ajtaját.

A lakásba érve levettem a bakancsomat, és felpakoltam a sulicuccokat a szobámba. A laptopommal leköltöztem a nappaliba, és bekészítettem egy kétliteres Pepsit a lábamhoz. Beléptem Twitterre, ahol az üzenőfalamat elárasztották a különböző posztok - több bunkó, kevesebb áradozó. Még jó, hogy teljes mértékben hidegen hagy. Egy-két elmésebb nekem szánt utálkozó tweetet újra megosztottam, mire a "Harlett shipperek" azonnal kommentálták, hogy "milyen jól kezelem a helyzetet". Éppen próbáltam kitalálni, hogy milyen filmet nézzek meg, mikor a Twitter frissült, és jelzett, hogy érkezett egy általam követettől is egy poszt:

@Scarlett_M, jó volt a mai. Ilyet máskor is.:) - írta Harry. Válaszoltam egy mosolygós hangulatjellel, majd kisebb morfondírozás után küldtem neki egy privát üzenetet:

- Remélem, nem vezetés közben írogatsz.

- ennyire féltesz?:D - jött rögtön a válasz.

- Valahogy nincs kedvem eljátszani az aggódó barátnőt, ha netalán belerohannál egy kamionba...

- szóval aggódsz értem!;)

- Szeretnéd. És pocsék a szövegértésed.

- akkor minek írtál rám? hogy szapulj egy kicsit? inkább beszélgess valakivel otthon.

- Egyedül vagyok - vagy öt percig bámultam a szóváltásunkat, de nem írt többet, így kiválasztottam egy filmet, pattogtattam kukoricát, átöltöztem, és kezdődhetett a filmmaratonom. Ilyen estékre már egész jól kialakítottam a szokásomat; még két éve lenyúltam apu egyik elnyúlt, vastag, sötétszürke pulcsiját, amit hidegebb estéken azóta viselek, hozzá egy fekete, bokáig érő vastagabb leggings és a UGG csizmákra emlékeztető beltéri, fekete bélelt mamuszom, emellett magamra terítem a sötétkék-fekete kockás pokrócot. Ahogy közeledik a december, mindig rohamosan lesz hideg Manchesterben. Már majdnem a film közepénél jártam, amikor kopogtak. Kelletlenül felálltam a kanapéról, s mikor ajtót nyitottam, azzal az emberrel találtam szembe magam, akire a legkevésbé számítottam.

   - Harry! Mit keresel itt?

   - Azt mondtad, egyedül vagy, nem? Hát én ennek most véget vetek. Szép lányok nem lehetnek magányosak - felelte mosolyogva, ahogy vállával az ajtófélfának dőlve figyelt.

   - Miért nem szóltál?

   - Mert ahogy azt tapasztalatból sejtem, lebeszéltél volna róla.

   - Még szép... egyáltalán hogy jöttél be?

   - Megjegyeztem a kapukódot - felelte egyszerűen - na? Beengedsz? - hajolt be az ajtón. Sóhajtottam egy nagyot.

   - Éppen filmet nézek, és aztán még tanulni akarok.

   - Negyed tíz lesz! - pillantott az órájára.

   - És? Attól még irodalmazhatok, nem? Plusz még be kell fejeznem egy matekpéldát, amit elnapoltam tegnapról - álltam el az útjából, hogy be tudjon lépni a lakásba - cipőt le - tettem hozzá.

   - De hát péntek van! Miért nem mész el bulizni vagy valami? - fordult felém, miközben levette a barna csizmáját.

   - Azt hittem, csak a hülye számára nem egyértelmű, hogy nem vagyok bulizós típus.

   - És?

   - Igazam volt - ezúttal nem nevette el magát, csak lehunyta a szemét. Mintha a türelmének utolsó százalékait kereste volna.

   - Nem úgy értem. Sosem késő változni - egyenesedett fel.

   - Már bocs. De miért is kéne megváltoznom? Mert egy-két rajongódnak nem tetszem? Mert túl jók a jegyeim? Vagy mert te tizenhat évesen otthagytad a sulit?

   - Kis cinizmust érzek a hangodban.

   - És ez meglep? - forgattam a szemem. Harry nagy sóhajok közepette a kanapéra terítette a bőrkabátját, levágódott a laptopom elé, és csekkolta a film címét.

   - Ocean's Thirteen? - olvasta fel hangosan - te nézel ilyeneket?

   - Miért olyan meglepő? - értetlenkedtem, ahogy helyet foglaltam a srác mellett.

   - Hát... csak nem gondoltam volna. Tele vagy meglepetésekkel. Ez tetszik - húzta félmosolyra a száját. Reakció gyanánt csak felvontam a szemöldököm - de, tudod, hihetetlen vagy. Itt bókolok neked azóta, hogy megérkeztem, hátha meglágyul a kapcsolatunk, de csak elutasítani tudsz. Őszintén, mi bajod van velem?

   - Választ adtál a saját kérdésedre; itt bókolsz, amióta beengedtelek, és egyszerűen nem fogod fel, hogy nem kérek belőled - hogy képes csak egyetlen egy mondatával is ilyen szinten felidegesíteni?

   - Akkor miért hívtál fel magadhoz?

   - Nem én hívtalak, te döntöttél így!

   - Igen, és az az "egyedül vagyok" szöveg?

   - Jesszus, te minden egyes szót úgy értelmezel, mintha kikezdtek volna veled??

   - Jól van... tudod, mit? Én ezt nem hallgatom tovább. Most elmegyek - pattant fel a kanapéról.

   - Csak tessék! - álltam fel én is, és a kezébe nyomtam a dzsekijét - én nem állok az utadba!

   - Ennyi?! Ennyi mondanivalód van?

   - Mit akarsz, mit mondjak? Megvagyok nélküled is!

   - Tudod, kezd belőled nagyon elegem lenni! - fordult még vissza, mikor már kint állt a folyosón.

   - Legalább ez kölcsönös! - vágtam be az ajtót az orra előtt, de még visszadugta a kezét a résbe - mi van, mit akarsz? - kérdeztem ingerülten. Fél lábbal visszalépett az előszobába, megragadta a derekamat, és erősen magához húzva, hevesen megcsókolt. De nem úgy, ahogy le volt beszélve. Megcsókolt. Ellenkezve próbáltam elhúzódni, de nem engedett el. Az ajtót becsukva maga után neki dőlt, engem pedig egyre erősebben szorított a mellkasára. Végül egy harapással sikerült megszabadulnom az ajkaitól.
   - Áucs! - távolodott el tőlem, ahogy a szájához emelte a kezét. Még lehetőségem volt rá, kibújtam a karjai közül, és a biztonság kedvéért három lépést hátraléptem.
   - Most azonnal eltűnsz a szemem elől - mondtam ridegen. A lábam látványosan remegett az idegességtől, és tudtam, hogy a szememmel jelenleg ölni tudnék, de Harry nem mozdult - tűnés! - emeltem meg a hangomat, mire a srác kapcsolt, és hangosan bevágva maga után az ajtót távozott. Még utánavágtam a kezem közelében lévő legelső tárgyat, ami jelen esetben Jason pohara volt még délutánról. Ennyire még sosem húzott fel senki!! Hogy lehet valaki ennyire önimádó, undorító paraszt, aki azt hiszi, hogy neki minden és mindenki jár?! Nem fogok térdre borulni a lábai előtt azért, mert kileste a lakáskódot, és mindennemű bejelentés nélkül idejött! Mit várt, hogy rám mosolyog, én meg a nyakába ugrok?! Mit képzel ez magáról?

Mire kidühöngtem magam, már semmi kedvem nem volt befejezni a filmet, sőt, a gépemet is kikapcsoltam. Feltakarítottam az üvegszilánkokat az előszobából, majd visszavonultam a szobámba, és nekiálltam tanulni. Mire mindennel végeztem, már háromnegyed egy múlt, így inkább mentem aludni.

Elegem van a mai napból.

A hétvége lazulósan telt, nem csináltam semmi érdekeset. Voltam Catnél nyelvtanozni szombaton. Ennyi. Hétfő reggel bekészítettem a sztorifüzetemet fizikára, és az órán írtam vagy hat oldalt. Ez még hozzám képest is rekordmennyiség. Annyi minden kavargott bennem még a péntek miatt, hogy muszáj volt kiírnom magamból. Egy egész jó kis részletet sikerült összehoznom, és ezt Jason is alátámasztotta. "Váltig állítom, hogy sikerült überelned saját magadat!", csak, hogy idézzem szavait.

   - Jut eszembe, elkezdtem egy új történetet, majd átküldöm e-mailben - tette hozzá - rólad mintáztam az egyik mellékszereplőt, és kéne egy kritika a karakterről.

   - Fontos a történet során? - kérdeztem.

   - Jelenleg még nem, de ki tudja, hogy alakulnak majd az események, plusz, mondom, rólad mintáztam, ezért akarok biztosra menni - nézett rám, mint egy ázott kölyökkutya. Nem tudtam megállni nevetés nélkül.

   - Rendben, majd kielemzem neked. Szerinted ma már kapunk szorgalmit drága angoltanárunkról? Az utóbbi időben mintha megfeledkezett volna rólunk... - kérdeztem, de Jas csak megvonta a vállát.

   - Majd menjünk oda hozzá, hátha gyorsan kitalál valamit.

   - Remélem is, mert tegnap este szenvedtem, hogy nem volt neki mit írnom - biccentettem, és ezúttal haverom röhögött fel. És utolsó óránk után megkaptuk a feladatot; írjunk novellát Orwell egy napjáról az író stílusában.

   - Nem megyünk el valamerre? - vetette fel az ötletet Cat, ahogy kiléptünk a suli főbejáratán.

   - Dehogynem! - támogatta barátja, ahogy átkarolta a lány nyakát - merre menjünk, angyalom?
   - Nem tudom - vonta meg a vállát barátnőm - csak régen mászkáltunk már el hárman. Szóval? - nézett rám.
   - Nekem jó.
   - Menjünk enni! - ajánlotta be Jas - a jövő heti meccsem miatt még lesz edzés este, és éhes vagyok.
   - Most, hogy mondod... én is - felelte Cat.
   - És pontosan ezért vagytok együtt - karoltam át őket középről, mire Cat a szokásos, Jason pedig a túljátszott "juuuuuuuuuuj"-jal ölelt vissza. Tipikus.
Tehát elmentünk ebédelni. Barátnőm kérésére, természetesen, a Nando's mellett tettük le a voksunkat.
   - Szóval megint csirkét zabbantunk? - tette fel a költői kérdést haverom.
   - Még szép! - feleltem barátnője nevében is, ahogy helyet foglaltunk az egyik asztalnál - deja vum van - gondolkodtam el.
   - Persze, hogy az van, az első randitokon pontosan ennél az asztalnál ültél Harryvel! - ugrált egy helyben Cat - és Jason mesélte, hogy megnézte magának pénteken a csáveszt. Mondtad már neki, mit gondolsz róla? - bökte finoman oldalba barátját, aki épp beleivott az üdítőitalába.
   - Ja, még nem. De amúgy rendesnek tűnik... csak kicsit fura.
   - Most nem értelek - ráncoltam a homlokom. Kivételesen tényleg érdekelt.
   - Nem t'om. Csak olyan, mintha ő többet várna a kapcsolatotoktól - ahogy kimondta ezeket a szavakat, eszembe jutott a péntek este. Megcsókolt... életem legelső csókját Harrytől kaptam. A legtöbb lány visongva kürtölné szét a világnak a Cornerhouse tetejéről, hogy az első csókja Harry Styles volt, a tehetséges énekes, a huszonegyedik század szexszimbóluma.
Nekem viszont csak egy vadbarom, aki nem tudja, hol a határ.