14.fejezet

A Harryvel való vitánk óta már eltelt két hét, és azóta nem kerestük egymás társaságát, ami sajnos a kiadómnak és a menedzsmentjének is feltűnt, így George azzal a szöveggel hívott fel, hogy szombatra ne tervezzek programot, mert álbarátommal megyek a karácsonyi vásárra. Szuper... mindegy, legalább alkalmam lesz beszerezni Catéknek az ajándékokat. Ilyen gondolatokkal feküdtem le aznap este, és ezután a hét mintha elrepült volna - persze, akkor telik gyorsan az idő, amikor nagyon nem akarsz valamit -, és Jasonékkel már mehettem is haza, hogy együtt tanuljunk a szerdai etika nagydolgozatra.
   - Ennél nagyobb hülyeséget nehéz elképzelni... etikából tézé? Ki volt az a hülye, aki ezt kitalálta? - zsörtölődött Cat.
   - Aki szerint a tesidolgozat normális... - dünnyögte Jas. Na, igen. A fiúk ma a kosár szabályaiból írtak.
Ahogy a hóesésben sétáltunk át a buszmegállóhoz, megcsörrent a telefonom. Miután sikeresen kiástam a táskámból, a fülemhez emeltem.
   - Szia, kicsim! Apa vagyok - szólt bele az ismerős hang - mikor érsz haza?
   - Hamarosan. Catékkel etikázunk. Miért?
   - Sokat kell tanulnotok?
   - Annyit szerintem nem. Miért? - futottam neki még egyszer a kérdésnek.
   - Fél hétre foglalásunk van a country étterembe, céges karácsonyi vacsorát tartunk, mivel jövő héten már sokan elutaznak.
   - Jöhetnek Caték is? - kérdeztem kínzottan.
   - Persze - hallottam a hangján, hogy mosolyog. Tudja, hogy nem szeretem az ilyen rendezvényeket - hívd el a barátodat is.
   - Nem hiszem, hogy... - kezdtem, de apa közbevágott:
   - Kérlek, Scarlett. Szeretném megismerni.
   - Rendben - sóhajtottam - akkor ott találkozunk, szerintem Harry elvisz minket... ha jön.
   - Ne késsetek. Jó tanulást!
   - Szia, apa - elmondtam barátaimnak az esti programot, majd otthon, míg ők szétpakolták a jegyzeteket, félrevonultam, és felhívtam Harryt.
   - Mi van? - hallottam meg rekedtes, rideg hangját.
   - Ma vacsorázni megyünk.
   - Biztos, hogy nem! - éljenek az együttműködő férfiak - ha nincsenek kamerák, nem töltöm veled az időmet.
   - Apámnak céges rendezvénye lesz, meg akar ismerni! Tudod, ő azt hiszi, hogy tényleg együtt vagyunk - sziszegtem - amúgy meg, ha együtt mutatkozunk valahol, úgyis előkerülnek a fényképezőgépek. És megígértem neki, hogy jössz. Nem akarom, hogy csalódjon.
   - Szóval szükséged van rám! - nevetett fel kárörvendően.
   - Na, ne túlozz! Ez nem rólad szól. Mindegy, hatra gyere értünk. Cat és Jason is jön - és lecsaptam a telefont.
   - Kivel beszéltél? - kérdezte Cat, ahogy levett három poharat a konyhaszekrényből.
   - Harryvel.
   - Óóó, hiányzik? - mosolygott.
   - El se hinnéd, mennyire... - adtam az őszinte és diplomatikus választ, majd nekiláttunk az etikának.

Már négyre sikerült elkészülnünk a tanulással, így a fennmaradó időben a közelgő téli szünetről beszélgettünk.
   - Valami nagyon odacsapós helyre kéne menni. Ami megmutatja Drake-éknek, hogy... - kezdte Jason, de egy egyszerű, mégis annál többet jelentő köhintéssel félbeszakítottam - jó, kussolok... de attól még nem lenne rossz.
   - Szerinted jó leszek így ma este? - forgolódott Cat a tükör előtt.
   - Persze - vontam meg a vállam - nem nagyestélyis fogadásra megyünk, csak gyerekként egy céges rendezvényre.
   - Scar, csöng a telefonod - nyújtotta át Jas a BlackBerrym. Harry keresett, hogy most parkolt le a Sackville előtt, így elhagytuk a lakást. Átsiettünk a parkon, aminek bejáratánál álbarátom várt ránk a kocsijának dőlve. Mikor megláttuk egymást, ugyanolyan hamis mosolyt varázsolt az arcára, mint én.
   - Sziasztok - köszönt, nyomott egy puszit a számra, majd beszálltunk a kocsiba. Az odaút csendesen telt, némán bámultunk ki az ablakon. Az étterem elé érve megláttam apát, ahogy egy üres parkolóhelyen ácsorog.
   - Ott állj meg - mutattam az irányába, és Harry követte az utasításomat. A bejáratnál köszöntünk apunak, és álbarátom is bemutatkozott neki.
   - Örülök, hogy megismerhetlek - mosolygott kedvesen apa.
   - Szintúgy - biccentett a srác udvariasan.
Az étterem egésze a cégnek volt kibérelve, így a karácsonyi dekoráció sem maradhatott el, ami másból sem állt, mint műfenyőfüzérekből, piros és zöld szalagokból és az elmaradhatatlan fagyöngyök seregéből. De nem, nem volt giccses. Ha lett volna a bárpult szélén egy kisebb integető mikulás, akkor már elvetették volna a sulykot, de arról hála az égnek lemondtak. Az étkező kisebb részét egy vastag, vörös bársonyfüggönnyel takartak el, aminek két oldalán egy-egy nagyjából velem egymagas, arany színekben feldíszített karácsonyfa állt.
Vastag kabátjainkat leadtuk a ruhatárban, majd apa gyorsan bemutatott egy-két munkatársának, akikkel leginkább a suliról és a könyvemről beszélgettünk el. Tipikus sablontémák.
   - És a fiúkkal mi a helyzet? - a harmadik kedvenc kérdésem...
   - Igazság szerint... - kezdtem volna mondani, de Harry éppen ekkorra termett mellettem, és átkarolta a vállamat.
   - Velem jár - jelentette ki - Harry Styles, örvendek.
   - Én is, roppantul! - igazított meg a haját a nő zavartan. Ne, ez most komoly? Az anyja lehetne! - na, akkor nem is tartalak fel, Scarlett. Érezzétek jól magatokat.
Egy ideig lődörögtünk még az emberek között, a főnök jól nevelt lányaként próbáltam mindenkivel váltani pár szót a tiszteletkörök alatt, majd Harryt apa mellé állítottam, hogy beszélgessenek.
   - És akkor most mi is beszélünk - fogta meg finoman a karomat Jason, és Cattel a nyomunkban leültünk egy üres asztalhoz.
   - Miről van szó? - ráncoltam a homlokom.
   - Harryről. Látszik, hogy valami nem okés köztetek - felelte barátnőm, amitől a szívem a torkomba ugrott, és automatikusan kerülni kezdtem Jas fürkésző tekintetét - min kaptatok ennyire össze?
   - Nem... nem volt nagy cucc - legyintettem esetlenül.
   - Scar... tudod, hogy nem versz át minket - vettem fel a szemkontaktust jó barátom - mondd el, mi történt, mert jelen pillanatban azt hiszem, hogy megpofozott, és félsz elmondani nekünk.
   - Na! Harry tuti nem ütné meg a barátnőjét! - hördült fel Cat.
   - Cica, nem tudhatjuk! De ha Scar nem mond semmit, most azonnal agyonverem a gyereket.
   - Dehogy ütött meg! Csak ritka a tietekhez hasonló, mosolyszünetmentes kapcsolat. Kicsit összekaptunk, de majd rendeződnek a dolgok. Jelentéktelen volt.
   - Juuuuuuuuuj, ilyen sokat jelent neked Harry? - kapta a szája elé a kezét Cat. Nem mondtam rá semmit, amit annak könyvelhetett el, amit hallani akart volna.
A vacsora idejére apa beültetett négyünket maga köré, így végre vele is tudtam beszélni pár szót a mai napon. A desszert után elhúzták a függönyöket, ahol egy ötfős zenekar várakozott élőzenejátszáshoz készen. Persze, felcsendültek az elmaradhatatlan karácsonyi slágerek is, de játszottak mai zenéknek a hangszeres feldolgozását. Amikor felzendült a Nickelback egyik balladája, akaratlanul is elmosolyodtam.
   - Táncolunk? - fordult felém Harry. Bólintottam, és hagytam, hogy táncolók közé vezessen. Egyik kezét összekulcsolta az enyémmel, a másikat a derekamra csúsztatta, és kicsit közelebb húzott magához - ez fura... péntek este van... és társasági helyen vagyok... veled. Nem azt mondtad, hogy elutasítod az esti szórakozás minden formáját? - vigyorgott rám.
   - Egyvalamit utasítok el, és az a képed - vágtam vissza, és rögtön lehervadt az arcáról a mosoly - amúgy meg apa miatt vagyok itt, és érte bármit.
   - Én is így vagyok a családommal - bólintott - tehát ez még egy közös pont - kacsintott rám, és elmosolyodtam - nocsak! Megtörtelek volna?
   - Nem, csak figyelnek az emberek, lépjünk már le innen...
   - Elnézést, átvehetem a hölgyet? - szólalt meg apa a hátam mögött. Harry átadott neki, így vele táncoltam tovább.
Fél egy fele járt, mikor az utolsó vendég is elbúcsúzott tőlünk, így mi is szedelődzködni kezdtünk. Elköszöntem barátaimtól és Harrytől, aki felajánlotta, hogy hazafurikázza Jasonéket, majd mi is kocsiba szálltunk apuval.
   - Harry nagyon kedves fiú - törte meg a csendet apa hazafele menet - látszik, hogy nagyon kedvel téged, és velem is egész közvetlen volt. Megérdemel téged - mosolygott rám, mely gesztust viszonoztam. Nem igaz, a közvetlen környezetemben mindenki bírja ezt a gyökeret?
   - Mikről beszélgettetek? - kérdeztem.
   - Mindenféléről. A munkámról, a koncertjeikről, rólad, természetesen... nagyon okos srác, annak ellenére, hogy nem végezte el az iskolát. Intelligens - válaszul csak egy biccentésre futotta tőlem.
   - Hát, örülök, hogy sikerült jó benyomást keltenie.
   - Nem könnyen esel ki a szerepedből, tudod? - nevetett fel apa, ahogy beléptünk a lakásba. Megfordultam a tengelyem körül.
   - Ezt most hogy érted?
   - Ugyan már, kislányom. Születésed óta ismerlek, és én is neveltelek föl - jó, vérnyomás az egekben, a pulzusmérő meg kiakadna!!! - tudom, hogy most valójában nagyon örülsz, hogy jól kijövök a barátoddal.
   - Ó, értelek - bólintottam - és igen, örülök neki, de nem játszok szerepet - és ez igaz is - nagyon fáradt vagyok - ez szintén - megyek is aludni. Jó éjt, apa.
   - Aludj jól, kicsim.