17.fejezet

   - A torkodnak tudnék ugrani - jegyeztem meg, ahogy beszálltunk a kocsiba.
   - Hmm, nem kezdődik rosszul - vigyorgott rám Harry.
   - De ez mégis mire volt jó? Legalább az életemnek ezt a részét hagyd érintetlenül! Ne szakíts el a barátaimtól!
   - Jaj, nyugodj már le, most kihagysz egy menüt egy gyorskajáldában, nem dől össze a világ... - felelte, ahogy beindította az autót, és kihajtottunk a parkolóból.
   - Szerinted ez cseszett föl?!?! - fordultam felé ültömben, már amennyire azt egy anyósülésen lehet. Harry a szeme sarkából rám pillantott, de továbbra is a profilját mutatta nekem.
   - Kösd be magad - mondta egyszerűen. Indulatosan becsatoltam az övemet, majd beletúrtam a hajamba. Tépni tudtam volna az idegességtől - már tudom, miért kezdek ki mindig idősebb nőkkel. A velem egykorú lányok nagy része érzelmileg labilis. Az idősebbek nem.
   - Ez csak azért van, mert a legtöbb nő, akivel kikezdtél, már klimaxolt - fontam össze magam előtt a karomat. Harry keze megfeszült a kormányon, de nem reagált a kijelentésemre. A maradék utat csöndben tettük meg, s mikor megálltunk a vendéglő hátsó parkolójában, álbarátom felém fordult:
   - Elmondom, mi lesz most: kisegítelek a kocsiból, kézen fogva, nagy vigyorral a fejünkön megvárjuk, hogy kapjunk asztalt, megvacsorázunk, osztozunk a desszerten, majd hazaviszlek, bekísérlek a házig, megcsókolsz, majd boldogságban elválunk egymástól.
   - Más egyéb...? - vontam fel a fél szemöldököm. Harry összeszorította az ajkait, majd vett egy mély levegőt, és kiszállt az autóból - valahogy nem így képzeltem el egy kapcsolatot...


A szombati meccs után teljesen felpörögtek az események, és mire észbe kaptam, már csak egy hét volt hátra a téli szünet előtt. Harry szinte minden nap vagy hazavitt, vagy vacsorázni, így Catékkel valójában csak a suliban beszéltem, ha éppen ráértünk, mert a tanárokat még idő előtt elkapta a szünet előtti hajtás, és nem telt el úgy nap, hogy valamiből ne lett volna dolgozat vagy maratoni felelés. Ráadásul George nem egyszer igazolt nekem egy napot a kiadó nevében, mert a karácsonyi vásár miatt jelentősen megszaporodott az érdeklődők száma a könyvem iránt, amire, bár ő találta ki, hogy futtassuk fel az Idegent, még drága menedzserem sem számított. Alig maradt bármilyen szabadidőm, de ha mégis ráértem, rohanhattam a plázába, hogy találjak apunak valami ütős ajándékot. Kínomban Catet hívtam fel hétvégén, hogy segítsen ki, mire barátnőm rám csapta a telefont azzal, hogy fél óra múlva találkozzunk a Sackville bejáratánál.
   - Nagyon köszönöm! - omlottam a nyakába a kapuban.
   - Jól van-jól van, tudom, hogy imádsz! - nevetett, ahogy viszonozta ölelésem - na gyere, te szerencsétlen, találunk valamit apukádnak - vagy másfél órát bolyongtunk a Cornerhouse-ban üzletről üzletre, de megérte lejárni a lábunkat; Cat az egyik kirakatban kiszúrt egy selyem nyakkendőt, s mikor fizettünk, a boltvezető adott kedvezményt, mert imádta a könyvem. Ezután beültünk a Nando'sba, és meghívtam barátnőmet egy menüre, amiért megmentette reménytelennek tűnő helyzetemet - Harrynek mit vettél? - kérdezte, mikor leültünk az egyik boxba.
   - Ó... hát... - rágtam a szám szélét. A gyerek teljesen kiment a fejemből. Minek vegyek olyasvalaki számára ajándékot, akit rühellek?
   - Scar! - nevetett ki hitetlenkedve Cat - nem számít, hogy alig két hónapja vagytok együtt, karácsonyra, szülinapra kell ajándékot venni! Hogy felejthetted el pont a barátod ajándékát?
   - Talán mert... - nem is igazából a barátom, mondtam volna, de elharaptam a mondatom végét.
   - Hm? - nézett rám a kólája mögül.
   - Semmi - legyintettem.
   - Én neked meg Jasonnek vettem először ajándékot.
   - De Jason neked az egyik legjobb barátod is. Minden nap ott van veled. Harry meg az én esetem kicsit... más - próbáltam úgy magyarázni, hogy ne hazudjak barátnőmnek.
   - Miben más? Szereted, nem?
   - Hello... - húztam a számat, mire ő felnevetett.
   - Jó-jó-jó, elfelejtettem, hogy kihez is beszélek. De valamit csak érzel iránta.
   - Valamit igen - csak nem azt, amire te gondolsz.
   - Miért érzem úgy, hogy a mondataidnak nem ott van végük, ahol abbahagyod? Scar, ha van valami, mondd el nekem. Az utóbbi két hétben alig beszéltünk valamennyit, ne zárj ki az életedből.
   - Nincs semmi baj - feleltem rezzenéstelen arccal.
   - Biztos?
   - Ha lenne, mondanám - mosolyogtam rá, amit rögtön viszonzott.
   - Jól van. Csak olyan fura vagy mostanában. Más lány, ha bepasizik, világgá kürtöli, hogy többé már nem szingli...,
   - Ezt megteszi helyettem a média... - szúrtam közbe epésen, de Cat zavartalanul folytatta:
   - Te viszont alig beszélsz Harryről. Még nekem se mondasz sokat, mert az, hogy ezt nem Jasonnel tárgyalod ki, meg tudom érteni. De velem miért nem?
   - Nincs túl sok mondanivalóm róla.
   - Oké, akkor jön a faggatás; mit csináltok, mikor elmentek vacsorázni? - könyökölt fel az asztalra, és nagyot kortyolt a kólájából. Hanglejtéséből tudtam, hogy szorul a hurok, így ki kellett találnom valami ütőset válasznak.
   - Eszünk - mondtam végül, mire barátnőm nevetve beleprüszkölt az italába. De elértem, amit akartam; többé már nem haragudott rám.
   - Oké, de most komolyan - törölte meg a szája szélét - kézfogás, csók, ölelés, valami?
   - Ez mind van - feleltem, ügyelve arra, hogy a lehető legkevesebb undorral mondjam -, de ezek nem magától értetődőek? Mármint... én alapdolgokról nem fogok áradozni. Feleslegesnek tartom - Cat csak biccentett, hogy megértette, és nem firtatta a dolgot. Én pedig befejeztem az evést, mert amíg a szakadék szélén egyensúlyoztam, hogy diplomatikus válaszokat tudjak adni, belém állt a gyomorideg.
   - Keressünk valamit Harrynek is, jó? Hogy azt is gyorsan letudd - ajánlotta fel barátnőm, ahogy kiléptünk az étteremből - van valami elképzelésed, hogy mit szeretnél adni neki?
   - Mit tudnék adni egy milliárdos énekesnek? Mindene megvan.
   - Akkor is találnod kell valami személyeset! Nincs rólatok közös kép?
   - Ha lenne, már tudnál róla... - céloztam a Directionerek FBI-t meghazudtoló tevékenységükre - figyelj... Cat... este hét óra van, vasárnap, nagy a tömeg, menjünk haza. Holnap még suli van, és pótolnom kell a szerdai anyagot, mert a kiadónál voltam.
   - Aha...
   - Bocsi. De köszönöm, hogy segítettél apa ajándékával, ez nagyobb gáz lenne, ha hiányozna. De még beszélek erről Harryvel, mert ő sem ismer annyira engem, szóval...
   - Ez mondjuk jogos... - biccentett barátnőm - akkor holnap, suliban? - kérdezte a Cornerhouse kijáratában. Bólintottam majd elbúcsúztunk, és a kabátomat szorosan a nyakamra húzva indulhattam haza a hóesésben.
Hazaérve lerúgtam a bakancsomat, és még mielőtt akár ettem volna egy falatot, gyorsan becsomagoltam apa ajándékát, és a legalsó fiókomba süllyesztettem. Összeütöttem a vacsorát, majd felhívtam George-ot, hogy mi a véleménye az ajándékozásról.
   - Jó, hogy szólsz! - mondta - ha nem hívsz el ezzel, biztos, hogy elfelejtem. Paul beszélt erről Harryvel, és Scarlett... nem tudom, hogy az álcátok mögött mi folyik köztetek, de a srác közölte, hogy nem hajlandó ajándékot venni neked.
   - Az szuper, mert én sem fogok adni neki semmit. Nem is ismerem a gyereket! És ez nem is tűnik olyan nagy bajnak...
   - Hidd el, nagyon szívesen mondanám, hogy akkor hagyd a francba, de a kiadó az adósságának a felét sem tudta még visszafizetni, és foglalkoznunk kell más könyvekkel is a tied mellett. De már kétszázezer fontot hoztatok a konyhára! És ebben a könyvedből származó bevétel még benne sincs, és az Idegent most viszik, mint a cukrot. Arra viszont megkérnélek, hogy próbáld tisztázni az ügyet Harryvel.
   - De hát olyan egy lehetetlen alak! - fakadtam ki.
   - Én elhiszem neked, de bírd ki. Erős, talpraesett kis nő vagy, helyre tudod pofozni a gyereket. És ezt tőlem értheted szó szerint is - ezen akaratlanul is elnevettem magam - na, tudom, hogy tetszett a szójátékom!
   - De, ugye, ajándékkal nem kell bajlódnom?
   - Te vagy az író, miért minden az én dolgom? Találj ki valami tündéri magyarázatot, és kezdd terjeszteni. És egyeztesd Harryvel. Ma reggel visszautazott Londonba, nem tudom, szólt-e...
   - Nem igazán. Mindegy, majd felhívom. Megbeszélem vele. Kösz, George.
   - Nagyon szívesen. És? Mi a helyzet? Van még sulid, mi?
   - Igen, még egy hét, de ez már mindig lazulós. Most volt a nagy hajtás, péntekig viszont már az összes tanár olyan édes lesz, mint a cukormáz a mézeskalácsházon.
   - Hát, azt rögtön gondoltam! - nevetett fel harsányan menedzserem - na, kellemes ünnepeket, előre is. És üdvözlöm édesapádat.
   - Neked is. Átadom. Viszlát!
   - Szervusz.
Tehát most találjak ki magamról egy pletykát, ami érinti az álbarátomat is, és hitessem el a világgal... ennyit az elveimről.