18.fejezet

   - Ez komoly? - kérdezte Cat a suli folyosóján, mikor felvázoltam neki az általam kitalált sztorit, ami többórás gondolkozás után az lett, hogy mivel Harryvel nem ismerjük egymást elég régóta, nem veszünk egymásnak ajándékot.

   - Ja - vontam meg a vállam - most minek vegyünk egymásnak értelmetlen ajándékokat? Inkább együtt töltünk egy napot karácsony környékén...

   - Juuuuuj, de ez még jobb is, mint bármilyen ajándék! - omlott hirtelen a nyakamba.

   - Na mizujs, csajok? - lépett Jason barátnőjével közös szekrényéhez. Cat azonnal elsipákolta neki az előbbieket, mire a srác csak biccentett - tök jó. Scar, nem akarsz egy kicsit az én barátnőm is lenni?

   - Hé! - csapott Jason vállára Cat, az meg röhögve tűrte a fenyítést. Később, alapfizikán haverom beismerte, hogy azért merült fel benne ez az ötlet, mert fogalma nincs, mit adjon Catnek karácsonyra.

   - Igen, tudom, hogy gáz! - emelte védekezően maga elé a kezét, mielőtt bármit is mondhattam volna - de már egy éve együtt vagyunk. Ismerem annyira, hogy tudjam, mi az, ami totál felesleges a számára. Komolyan, Scarlett... te hogy csinálod? Minden évben valami eszméletlen jó dolgot találsz ki neki, pedig már óvoda óta itt vagytok egymás nyakán.

   - Pierce és Martins, ugye, az elektromos mágnesesség a meghitt beszélgetésük témája? - szólt ránk a fizikatanár. Merthogy közben javában folyt az óra.

   - Mi más lenne, tanárnő? - mosolygott nyájasan haverom - nagyon csinosnak tetszik ma lenni, mondták már? - tette még hozzá, mire Mrs Gail szemforgatva visszafordult a táblához, az alapfizikás csoport meg olyan hangosan kezdett el nevetni, hogy alig hallottuk a csengőt.

   - Jason, kezdem megérteni, miért vagy te stabil négyes fizikából - karolta át haverom vállát Ian, természetesen, Drake-kel a nyomában.

   - Lebuktam - ment bele a játékba haverom - Catnek el ne mondjátok! Azt mondtam neki, ő az egyetlen fizikabuzi nő az életemben.

Suli után kutyafuttában elköszöntem barátaimtól, és száguldottam a kiadó székházához - már amennyire lehetséges a decemberi hóban -, mert George irodalmon küldött egy sms-t, hogy haladéktalanul találkoznunk kell. Ahogy a Fascination épületéhez értem, a főbejárat előtt megpillantottam menedzseremet... Harry társaságában.

   - Te mit keresel itt? - sziszegtem.

   - Ezt én is kérdezhetném - felelte idegesen mosolyogva.

   - Na, erről van szó! - tárta szét a kezeit George - hogy akarjátok elhitetni az emberekkel, hogy minden rendben van a kapcsolatotokkal, amíg rühellitek egymást? - fogta halkabbra a hangját.

   - Ezt nem lehetne megbeszélni inkább az irodádban? Az utcán a falnak is füle van, nem mellesleg szétfagyok - rugóztam párat zsebre tett kezekkel.

   - Nocsak! Fázik a Jégkirálynő? - húzta fel a fél szemöldökét Harry, és rögtön visszavágtam:

   - Mesélj, Styles, téged pontosan mi is fűt?

   - Na, ide figyelj, te kis...

   - Elég legyen!!! - kiáltotta el magát George, mire néhány járókelő is felénk fordult. Álbarátom összeszorította a száját, én meg a bakancsom orrát kezdtem el bámulni. Menedzserem kinyitotta a székház ajtaját, és velem az élen beléptünk az épületbe. A férfi irodájában néma csöndben megszabadultunk a kabátoktól, és leültünk az asztal köré; George velem szemben foglalt helyet, Harry pedig a jobbomon. Mint két renitens az igazgatóiban - ideje elrendeznetek a dolgokat. Nem tudom, hogy mi történt kettőtök között, nem is érdekel. De az nem normális, hogy ennyire elutasítjátok a másikat! Jön a karácsony, legalább az elkövetkezendő pár hétben próbáljátok meg nem szapulni egymást. Ki tudja, lehet, hogy meglepődtök!
   - Mr Adams, a Modest igazgatósága már várja - szólalt meg egy női hang a telefonban, mire menedzserem felegyenesedett a székéből.
   - Most mennem kell. Ti itt maradtok, és megbeszélitek a dolgokat. Nem várom, hogy mire visszajövök, puszipajtások lesztek, vagy ne adj Isten, tényleg egy pár. De ássátok el a csatabárdot - és bevágta mögöttünk az ajtót. Harry idegesen dobolni kezdett az egyik lábával, ahogy lejjebb csúszott a székben, én pedig összefont karokkal meredtem magam elé.
   - Várom a bocsánatkérést - szólalt meg kis idő múltán.
   - Hogy mi??? - csaptam a szék karfájára.
   - Igen! Ok nélkül bunkóskodsz, egyfolytában beszólsz, én ezt nem tűröm!
   - Mi az, hogy ok nélkül???  - pattantam fel a székemből - ki leste le a kapukódomat, ki jött fel a házamba hívatlanul, ki smárolt le mindennemű ok nélkül?! Ki szakított el  a barátaimtól egy fontos esemény után? Ki... - soroltam a közelmúltban történteket, de Harry megelégelte, és szintén felpattanva a helyéről, félbeszakított:
   - És mégis ki küldözget nekem állandóan kétértelmű jeleket?! Tisztán emlékszem arra az éjszakára, te is akartad, hogy maradjak! Különben minek fordultam volna vissza, amikor írtad, hogy egyedül vagy? Udvariasság, persze, az is benne volt, csak nem hagylak egyedül este, ki tudja, mennyi ideig... De arra gondoltam...
   - A csókod alapján pontosan tudom, mire gondoltál, hidd el. De rossz ajtón kopogtatsz, barátocskám! Engem nem tudsz megdönteni, mint fél Londont vagy Taylor Swiftet! - Harry ekkor fél kézzel eldobta az útjából a széket, és nagy erővel megindult felém. Lendületétől hátam a falnak csapódott, míg ő a vállam mellett támaszkodott meg. Minden egyes porcikája remegett a dühtől, és tudtam, hogy nagyon kevés múlik azon, hogy megüssön. Hosszú percekig farkasszemet néztünk, sötét tekintete lyukat égetett a retinámba, de nem tántorított el. Bírtam.
   - Soha... - suttogta - soha többet ne hozd szóba - ahogy arcán megfeszültek az izmok, éreztem, ahogy elszorul a torkom, és megremeg a lábam. Féltem. Már kiskoromban sem voltam az a típusú lány, aki akár egy levél zörrenésétől is frászt kap vagy megijed a pirítótól, amikor abból kiugrik a kenyér, de most megrémültem. Idegesen megnyaltam a szám szélét, és igyekeztem leplezni, hogy egyre szaggatottabban veszem a levegőt. Megmozdulni sem mertem, pedig valahol tudtam, hogy Harrynek nem lenne mersze bántania. Mégis inkább szoborrá váltam a karjai között, mélyen a szemébe meredve, és figyelve, ahogy ő visszatekint rám, és... és ahogy hirtelen meglágyul az arca - megígéred nekem? - szemei kitisztultak, és mintha könyörgést véltem felfedezni bennük. Nyeltem egy nagyot, és alig észrevehetően bólintottam.
   - Igen.
   - Jó - eresztette le mellettem a kezét. Ahogy lassan ellépett előlem, lehunyt szemmel a falnak döntöttem a fejem, és vettem egy mély levegőt. Mikor kinyitottam a szemem, Harry már az általa eldobott székért hajolt, hogy visszaállítsa a helyére - azért a csókért pedig ne haragudj. Igazad volt, nem lett volna szabad megtennem - mondta ki nehezen a szavakat. Nem fordult felém, nem is nézett rám. Maga elé beszélt. Továbbra is a falhoz lapulva ácsorogtam tétlenül, szótlanul, mikor végül felém fordult - kényelmes ott? - csipkelődött. Nem tudtam neki mit felelni. Miután erre ő is rájött, csak levágódott arra a kanapéra, ahol apuval és George-dzsal aláírtuk az Idegen szerződését - amúgy, Niall olvasta a könyved.
   - Igen? - kérdeztem totál meglepve.
   - Ja. Tetszett neki. Kevés könyvet olvas, de a tiedet többször is láttam a kezében. Sőt, az utóbbi két hónapban csak azt - nevetett halkan. Lassan a kanapé másik végére merészkedtem, és hátamat a karfának döntve leültem rá - tehetséges író vagy. Nem is értem, mi szükséged van az én hírnevemre. Anélkül is befutnál.
   - Nem csak erről van szó - válaszoltam. Végül is, ő csak tudhatja, hogy miért kell szerepet játszanunk, nem? - A kiadó a csőd szélén áll. Valamiből pedig pénzt kell csinálni, és jelenleg én vagyok az üdvöske itt. Eladom a lelkem, csakhogy a Fascination megmaradhasson.
   - Tehát én vagyok az ördög, kösz - vigyorodott el.
   - Nem úgy értem, hanem... látod, keresed, hogy hol tudod kiforgatni a szavaimat! - túrtam idegesen a hajamba, mire csak még jobban elkezdett nevetni, ami már engem is mosolyra késztetett - mindegy.
   - Szóval egy ideig szerepet játszunk, előadjuk a nagy l'amourt, és amint a kiadód megszedte magát a cikkekből és reklámokból, búcsúzunk. Legalább is, gondolom, neked ez a terved.
   - Miért, mit gondolsz, utána mi lesz? Bocs, de nem a hírnévre hajtok, hanem arra, hogy George-dzsék kimásszanak a mutyiból. Amint búcsút inthetünk egymásnak, el akarok tűnni a médiából. Nem akarok a pletykalapok kedvence lenni, szedjenek szét mást, de az én életemet ne mérgezzék a hülyeségeikkel.
   - El kell, hogy szomorítsalak, Scarlett... de ez sajnos nem így működik. Ha egyszer bekerültél ebbe a világba, soha többet nem mászol ki belőle - döntötte a fejét a kanapé háttámlájának - különösen akkor nem, ha velünk hoznak szóba.
   - Ha már a médiánál tartunk; együtt kéne töltenünk egy napot valamikor, két ünnep között.
   - Tudom, az ajándékok helyett. Bocs, de neked lehetetlen bármit is venni.
   - Mondja a milliárdos rocksztár, aki minden szart megvehet magának...
   - Ne kezdd elölről, olyan szépen kijöttünk egymással! - mosolygott rám.
   - Hát az idilli képnek annyi - tártam szét a kezem - te is tudod, hogy nem különösebben kedvellek. És emellett, nem tudok könnyen felejteni.
   - Tehát, akkor két egymáshoz láncolt idegen leszünk - sóhajtott. Nagy szemekkel meredtem rá. El sem hittem, mit hallottam - mi van?
   - Szó szerint idéztél a könyvemből.