21.fejezet

  Már este fél kilenc fele járt, de a rajongók még mindig nem akarództak elhagyni a hotel környékét. Harry kínjában a tévét kapcsolgatta valami jó műsor után kutatva, de még mindenhol a nyolcórás híradó futott, ahova benyomták last-minute hírnek a "Harlett Londonban!" című szenzációt. Én kiolvastam a könyvet, amit unaloműzés gyanánt hoztam magammal, és befejeztem az Idegen második részének félbehagyott fejezetét. A vacsorát felhozattuk a konyháról, mivel Harryt sem vonzotta a dolog, hogy lemerészkedjünk az előtérbe, amit igen nagyra értékeltem.
   - Áhhh, megőrülök - pattantam fel, mikor már nem tudtam mit kezdeni magammal, és az ablakfüggönyön át kilestem az utcára. Teljes útszélességben csak rajongókat láttam.
   - Mondanám, hogy elszórakoztatlak, ha tényleg a barátnőm lennél,... - mondta.
   - De nem vagyok az - fordultam felé karba tett kézzel, belevágva a mondatába. Erre csak vett egy mély levegőt - most mi van?
   - Semmi... - dünnyögte, és kinyomta a tévét - csak nem értelek. Mióta a menedzserednél megbeszéltük a dolgokat, lehetnél kedvesebb is.
   - Mikor George-nál megbeszéltük a dolgokat, először majdnem hozzám vágtál egy széket, majd a falra kentél, mint kenyérre a lekvárt. Komolyan sajnálom, ha nem változott a viselkedésem - tártam szét a karom - amúgy is, mi a francnak törődsz, ha Taylor Swifttel cseszegetnek? Cat elég képet mutogatott rólatok abban az időben, és nem emlékszem olyanra, hogy mosolyogtál volna a csaj mellett...
   - Ez bonyolult.
   - Akkor mégis hogy várod el tőlem, hogy... - kezdtem volna, de ezúttal Harry vágott a szavamba:
   - BEFJEZNÉD?! - üvöltött rám. Annyira megszeppentem, hogy megakadt a szó a torkomon. Csak hitetlenül kiröhögtem, majd elvonultam a szobámba. Elkészültem lefekvéshez, és bedőltem az ágyba.
Hadd mehessek már haza...



Harryvel csak sikerült kijutnunk a hotelből, mivel másnapra eloszlatták a sikítozó tömeget az éjszaka során, és álbarátom, bár nem nagyon akaródzott, de végül beleegyezett, hogy találkozzunk Catékkel négyesben.
   - De este kettesben menjünk el valahova - kötötte a lelkemre a srác szinte minden ötödik percben. Bólintottam. Csak szálljon már le rólam.
   - Rendben, este egyedül leszünk. Most viszont induljunk, nem akarok elkésni - vettem magamra a fekete kabátomat, ami remekül ment a karácsonyra kapott bakancsomhoz. A szálloda elé kilépve azonnal megcsapott a csípős hideg levegő. Londonban jóval ridegebb a tél, mint otthon. Harrynek kihozták a Porschéját a mélygarázsból, ami már az ajtóban várt minket, így nem tartottunk túl sok időt a hidegben.
   - Akkor London Eye? - fordultunk ki a kocsival a sarkon.
   - Aha.
   - És, milyennek találod eddig a várost? - kérdezte, megtörve a percek óta tartó kínos csendet.
   - Nem tudok mit mondani, mivel a drágalátos rajongóid miatt tegnap füstbe ment a tervem, hogy körülnézzek itt.
   - Hé, róluk le lehet szállni! - hördült fel - a Directionerekről jót vagy semmit - erre én csak megvontam a vállam - amúgy, Cat nem Directioner?
   - De.
   - Akkor miért beszélsz így a rajongóinkról? Ő is ennek a családnak a tagja.
   - Cat más.
   - Miben?
   - Hogy, például, a legtöbb 10-13 éves kislánnyal ellentétben ismer olyan zseniális fogalmakat, mint a magánélet?! - kérdeztem cinikusan.
   - Csak szeretnének találkozni velünk.
   - Tök mindegy - könyököltem a kocsiajtó karfájára - mindennek van egy határa - erre csak sóhajtott egyet, és az út hátralevő részére újra beállt köztünk a csend. Cat és Jason az óriáskerék előtt várt minket, nem messze a jegypénztáraktól. Barátnőm, ahogy meglátott minket, a nyakamba borult, míg a srácok kezet fogtak.
   - Kimenekültetek, de jóóó! - ölelgetett agyon a lány, majd Harryt is üdvözölte - többiek hogy vannak? - intézte álbarátomhoz a szavait.
   - Jól, szilveszterre mind Londonba jönnek. Csapunk nálam egy nagy hepajt. Gyertek ti is - nézett először Catre, majd Jasonre. Utóbbinak láttam az arcán, hogy nem kifejezetten repes az ötletért, de barátnője miatt rábólintott a dologra.
Megvettük a jegyeket egy körre, és beszálltunk a következő üvegkabinba. Mikor a sorompóőr meglátta Caték párosa mellett "Harlett"-et is, úgy intézkedett, hogy csak mi, négyen szálljunk be az amúgy legalább harmincfős dobozba. Az óriáskerék megindult velünk felfele, és egyre távolabbi képet kaphattam Londonról. A hófödte házcsúcsok és parkok nyugodt látványt nyújtottak, ami erősen kontrasztban állt az utakon való csúcsforgalommal, a gyalogosok pici hangyánkként való rohanásaival, és úgy egyáltalán a város hangulatával. Mégis volt benne valami megkapó, ami még talán magát a londoni embert is lenyűgözi. A kabin megállt pár percre az óriáskerék legmagasabb pontján, és az alatt az idő alatt Cattel kifotóztuk magunkból a lelket is; én inkább a panorámaképeket lőttem, ő pedig négyesünk együtt töltött pillanatait örökítette meg. Harry és Jason halkan beszélgettek erről-arról, néha föl-fölnevettek, de láttam haveromon, hogy szabadulhatnékja van - és nem egy esetleges tériszony miatt. Mikor elkezdtünk ereszkedni, Cat leült mellém az üveg mellett végigfutó padra, szembe a kilátással, és halkan megkérdezte:
   - Harryvel minden okés? Kicsit mintha... nem t'om. Furák lennétek.
   - Tegnap összekaptunk a szállodában - feleltem. Ez igaz volt - de nem kell aggódnod.
   - Amúgy tudod, mi a tök jó dolog? Mindenki látja rajtad, hogy nem vagy Directioner, már a stílusodból is látszik... és ezért biztos, hogy tiszták a szándékaid Harryvel. És ezért van az, hogy egy-két neked szánt tweet alatt világháborúk robbannak ki, mert téged mindenki véd. Az egész fandom - mosolygott rám. Ó, Cat, ha tudnád, hogy mi az a tiszta szándék, amiért együtt vagyunk...!
Miután elhagytuk a London Eye közvetlen területét - kellett egy parányi segítség a csendőröktől, hogy a rajongók ne tapossanak össze minket -, barátnőm felajánlotta, hogy ugorjunk fel hozzá, mert apukája nincsen otthon, és Harryvel ott megvárhattuk, amíg lecsillapodnak a kedélyek. A lakásra rendeltünk egy pizzát, Cat elindította a HiFiből a zenét (először egy One Direction-szám csendült fel, amit a lány pironkodva kapcsolt el, de Harry csak mosolygott az egészen), és este hatig csak beszélgettünk. Cat Jason mellkasára dőlt, és lábaik összegubancolódva kapaszkodtak egymásba, Harry pedig jobbik esetben csak átkarolta a vállam, ahogy kényelembe helyezve magát lejjebb csúszott a kanapén.
   - Kicsim, nekünk mennünk kéne - pillantott az órájára álbarátom. Pedig reméltem, hogy elfelejti az egyezségünket, hogy ma este kettesben leszünk.
   - Jó, akkor induljunk - paskoltam meg a térdét, és elbúcsúztunk két legjobb barátomtól.
   - Holnap eljöttök velünk meg apuval moziba? - kérdezte Cat, ahogy szorosan megölelt.
   - Sajnos nem megy - felelt helyettem Harry - holnap próbám van, Scarlett pedig megígérte, hogy megnézi. Aztán utána koncert, albumdedikálás... harmincegyedike a legközelebbi időpont.
   - Óóó... értem - bólintott szomorúan barátnőm - mindegy, akkor együtt bulizunk! - mosolygott rám, amit viszonoztam.
   - És az majd hogy legyen? - kérdezte Jas - megadod a címet? - nézett Harryre, aki csak legyintett.
   - Majd értetek küldünk egy kocsit. Scarlettel már ott leszünk, előkészítjük a terepet.
   - Jól van. Akkor... majd harmincegyedikén - nyomott Jason egy puszit az arcomra utoljára.
Az autóhoz sétálva Harry hirtelen magához húzott, és átkarolta a derekamat. Próbáltam ellenkezni, de túl erősen tartott, majd egyik kezével megfogta az arcom, és fejét a homlokomon támasztotta meg.
   - Maradj így... paparazzik - suttogta, és a kihalt utcában én is hallottam a kamera kattogását. Hirtelen ötlettől vezérelve magam, átkaroltam Harry nyakát, és hosszan megcsókoltam. Azonnal viszonozta, és teljesen beleélte magát a pillanatba. Miután elszakadtunk egymástól, továbbra is a másikba kapaszkodva elsétáltunk a kocsiig, és a szállodához hajtottunk. Ahogy felértünk a lakosztályba, a srác lesegítette rólam a kabátot, majd miután azt beakasztotta a szekrénybe, lejjebb húzta a felsőmet a vállamról, és nyomott rá egy puszit.
   - Te mit csinálsz? - húztam be a nyakam, ellépve előle.
   - Hogyhogy mit? Az a csók... - értetlenkedett.
   - Te mondtad, hogy paparazzik vettek körbe, legyen egy jó napjuk - feleltem, és visszarendeztem a pólómat magamon.
   - De...
   - Nincs de, Harry. Szerepet játszunk. Nem emlékszel? - vontam fel a szemöldököm, majd visszavonultam a szobámba. Ennyit a "romantikus" estéről...